fbpx
Sport

Német Kupa – Ismét duplázhat a Bayern, 27 év után első trófeáját nyerheti a Bayer – ELŐZETES

Szombaton 20 órától, a berlini Olimpiai Stadionban rendezik a labdarúgó Német Kupa döntőjét, amelyben a bajnok és címvédő Bayern München a Bayer Leverkusennel csap össze.

    A bajorok idén sorozatban nyolcadszor nyerték meg a Bundesligát és a kupadiadallal ismét szeretnének duplázni, ezzel szemben a Leverkusen 1993 óta nem emelhetett magasba egyetlen trófeát sem annak ellenére, hogy – a bajnokságban, a kupában és a Bajnokok Ligájában – nyolcszor is nagyon közel került hozzá.


    „Továbbra is éhesek vagyunk a sikerre” – mondta a Bundesliga megnyerése után Joshua Kimmich, a Bayern válogatott védője.


    A müncheniek eddig 12 alkalommal dupláztak, legutóbb tavaly. Nehéz őket megállítani, de nem lehetetlen, erre jó példa a két évvel ezelőtti kupafinálé, amelyben kikaptak az Eintracht Frankfurttól – igaz, az utóbbi öt döntőjüket tekintve ez volt az egyetlen kudarcuk. Az utóbbi 25 tétmeccséből 24-et megnyerő Bayernt ezúttal a 2013-as triplázás megismétlése is motiválja, miután még a BL-ben is versenyben van, s jó helyzetből várja a Chelsea elleni nyolcaddöntő augusztusi visszavágóját.
    A bajorok győztek utóbbi 16 mérkőzésükön, közte a leverkuseni, június eleji bajnokijukon (4-2), novemberben Münchenben viszont – bár szerencsével, de – a Bayer nyerte a Bundesliga-csatájukat az Allianz Arénában (2-1).


    „Azóta nagyon összeálltak. Rendkívül nehéz játszani ellenük és megverni őket Hansi Flick irányítása alatt. De van fegyverünk, amellyel sikerülhet: bátornak kell lennünk és a saját játékunkat kell játszanunk” – fogalmazott az olykor parádés teljesítményt nyújtó, máskor viszont gyengén muzsikáló leverkuseniek hátvédje, Sven Bender.


    A játékos szerint az sem fogja zavarni őket, hogy a koronavírus-járvány miatt ezúttal zárt kapuk mögött kerül sor a kupadöntőre.


    „Régóta nem szerepelhettünk a fináléban, így a motivációval nincs gondunk. Nagyon szeretnénk nyerni” – hangsúlyozta.


    Ha sikerülne elhódítaniuk a trófeát, az az 1988-as UEFA Kupa- és az 1993-as Német Kupa-diadal után mindössze a klub történetének harmadik serlege lenne. A 27 évvel ezelőtti siker óta két hazai kupadöntőben maradtak alul, a bajnokságban pedig ötször végeztek a második helyen. 2002-ben sajátos triplázást is bemutattak: a kupa és a Bundesliga mellett a BL-ben is ezüstérmesek lettek, a riválisok ezért is nevezik a csapatot előszeretettel „Vizekusennek”.

A Bayern München története 20., a Bayer Leverkusen pedig második kupadiadalát arathatja szombaton.

2020. július 4.

(MTI)