fbpx
Aktuális hírek

KSH: csökkent a természetes fogyás az év első hat hónapjában

Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első hat hónapjában, miután 5,5 százalékkal több gyerek született és 5,5 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

    Az év első hat hónapjában 44 250 gyerek született, 2291-gyel több, mint tavaly ilyenkor. Ezen belül január-februárban 8,8, március-májusban 2,3, júniusban pedig 8,2 százalékkal több volt az élveszületések száma 2019 azonos hónapjaihoz képest. A születések száma valamennyi régióban emelkedett, a legnagyobb mértékben Észak-Magyarországon (12 százalék) és az Észak-Alföldön (9,6 százalék), a legkisebb mértékben Budapesten (0,6 százalék) és a Közép-Dunántúlon (1,2 százalék).


    2020. január-júniusban 64 302-an haltak meg, 3733-mal kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. A csökkenés hátterében a tavalyihoz képest idén alacsonyabb szinten tetőző influenzajárvány állhatott. Január-februárban 13 százalékkal kevesebben, március-áprilisban 1,8 százalékkal többen, májusban 1 százalékkal, júniusban 6,8 százalékkal kevesebben hunytak el az egy évvel korábbihoz képest.


    A halálozások száma mindegyik régióban csökkent, a legnagyobb mértékben Észak-Magyarországon és a Dél-Dunántúlon (9 és 7,8 százalék), a legkisebb mértékben Budapesten és a Nyugat-Dunántúlon (0,3 és 3,4 százalék).
    Kiemelték, a halálozások számának csökkenése és a születések számának emelkedése következtében a természetes fogyás mértéke 23 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.


    A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma nőtt: 26 792 pár házasodott össze, 2704-gyel több mint tavaly január-júniusban. Január-márciusban 101, áprilisban 8,9 százalékkal több, május-júniusban 26 százalékkal kevesebb házasságot anyakönyveztek, mint egy évvel korábban. A kisebb mértékű áprilisi növekedés és a május-júniusi csökkenés hátterében a koronavírus-járvány miatt bevezetett, a csoportos rendezvényeket korlátozó intézkedések állhattak.
    A házasságkötések száma a Budapesten regisztrált 9,7 százalékos csökkenés kivételével valamennyi régióban emelkedett. A legjelentősebb mértékű növekedést a Dél-Alföldön és az Észak-Alföldön (29 és 23 százalék) mérték.


    Ezer lakosra 9,1 élve születés és 13,2 halálozás jutott. Az előbbi adat 0,4 ezrelékponttal magasabb az előző év azonos időszakára számított értéknél, az utóbbi 0,8 ezrelékponttal alacsonyabb, ezért a természetes fogyás 1,3 ezrelékponttal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.


    Az év első hat hónapjában ezer élveszületésre 3,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,1 ezrelékpontos csökkenés az egy évvel ezelőttihez képest. A házasságkötési arányszám (az ezer lakosra jutó házasságkötések száma) 5,5 ezrelékes értéke 0,5 ezrelékponttal volt magasabb az egy évvel korábbinál – olvasható a közleményben.

2020. július 25.

(MTI)