Csütörtökön volt a legközelebb a Földhöz a NEOWISE üstökös, amely azonban augusztus elejéig még kis távcsővel megfigyelhető. A Svábhegyi Csillagvizsgálóban jövő péntekig minden este üstökösbemutatóval várják az érdeklődőket.
A júliusi és augusztusi éjszakai égbolt gyönyörű látványt nyújt minden évben, az idén már július elejétől érdemes volt fürkészni az égboltot, mert szabadszemmel is látható volt a NEOWISE üstökös – hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
Kiss László csillagász, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója elmondta: a NEOWISE üstökös csütörtök estig közeledett a Földhöz, csütörtökön volt a legközelebb, mintegy 100 millió kilométerre.
Mint felidézte, március 27-én fedezte fel egy eszköz a NEOWISE-t, amely július elejére az elmúlt negyed évszázad legszebb üstökösévé fejlődött. Ezekben a napokban kis távcsövekkel a Göncöl-szekér alatt egy kicsivel meg lehet találni, még városi égen is látható.
„Ez egy olyan jelenség, ami húszévente van egyszer az ember életében” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az üstökös még augusztus elejéig kis távcsövekkel is szép látványt nyújt.
Elmondta: az üstökös becsült keringési ideje 5-6-7 ezer év. A NEOWISE valamikor i.e. 3000-ben volt itt utoljára, és majd i.sz. 7-8000-ben lesz megint itt. Hozzátette, hogy nagyon elnyújtott ellipszis pályán keringő, mintegy öt kilométer átmérőjű üstökösről van szó, amely a nagyobbak közé tartozik.
„Ez minden idők legtöbbet fényképezett üstököse” – jegyezte meg a csillagász.
Kiss László kitért arra is, hogy augusztus 10. és 16. között országszerte legalább 15 csillagászati bemutatóhely részvételével várnak mindenkit az Egy hét a csillagok alatt elnevezésű programra, amelynek fő célja, hogy minél többen élhessék át a csillagászati megfigyelések élményét.
Augusztus 11-én, kedden a Perszeidák hullócsillagzápora látható, a fényektől távol érdemes az eget megcsodálni – hívta fel a figyelmet a csillagász.
2020. július 24.
(MTI)