fbpx
Aktuális hírek

Felvételi – Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat

Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A jelentkezők háromnegyedét felvették valamilyen képzésre – ismertette Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára a ponthatárok kihirdetése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.

    Bódis József elmondta: a nagy egyetemek nagyjából úgy szerepeltek az általános felvételi eljárásban, mint az elmúlt években. A felvett elsőéves hallgatók számát nézve az ELTE az első, amelyet a Debreceni Egyetem és Szegedi Tudományegyetem követ. Jelentősen előrelépve a Budapesti Gazdasági Egyetem idén a negyedik a rangsorban.


    A legmagasabb pontszámot, 445-öt, idén a nemzetközi biztonság és védelempolitika szakon kellett elérni, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.


    Mesterképzésben idén 8 százalékkal magasabb a felvettek aránya, az első helyen itt is az ELTE áll, amelyet a Debreceni Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem követ – közölte Bódis József.


    A diákok 20 órától, a bevált gyakorlat szerint, SMS-ben közvetlen értesítést kaptak, ezzel párhuzamosan a felvi.hu oldalon is tájékozódhatnak a ponthatárokról.
    A 2020 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre 91 460-an nyújtottak be érvényes jelentkezést.

2020. július 24.

(MTI)