Szombaton 17 órától rendezik a 26. K&H mozdul! félmaraton és futófesztivált, amely a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetet követően a Budapest Sportiroda első budapesti utcai futóversenye lesz.
A BSI csütörtöki tájékoztatása szerint előbb az 5 és 10 kilométeres versenyekre kerül sor, a félmaratoni viadalt pedig 20 órakor indítják el, így utóbbin a résztvevők a táv egy részét már a kivilágított utcákon tehetik meg.
A verseny központja a Hősök tere lesz, onnan indul, és oda is érkezik a mezőny, amelynek legidősebb tagjai a 87 éves Kenyér Imre és a 85 esztendős Fehér Károly. Előbbi az 5, utóbbi pedig a 10 kilométeres távon indul.
2020. július 23.
(MTI)