fbpx
Aktuális hírek Gazdaság

A Spar árbevétele 10 százalékkal emelkedett tavaly

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. árbevétele 2019-ben 679,6 milliárd forintot tett ki, ez 10 százalékos növekedés az előző évhez képest – mondta a cég csütörtöki sajtótájékoztatóján Heiszler Gabriella, a társaság ügyvezető igazgatója. Hozzátette, a Spar tulajdonában lévő Regnum Húsüzem és Oktatóközpont nettó forgalma 40,9 milliárd forint volt, a franchise hálózat éves forgalma pedig meghaladta az 56 milliárd forintot.

    A Spar Magyarország 13 ezer embert foglalkoztat, 572 áruházzal rendelkezik, ebből 190 franchise üzlet, 328 szupermarket, 34 pedig Interspar hipermarket.


    Szalay Zsolt, a kereskedelmi üzletlánc ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Spar tavaly 25 milliárd forintot fordított beruházásokra: 2 szupermarketet adtak át (Győrszentivánban és Budapesten a Duna Plázában), Tatán 4,2 milliárd forintból új Interspar épült, 14 üzletet pedig felújítottak.

2020. július 16.

(MTI)