fbpx
Sport

La Liga – Csütörtökön bajnok lehet a Real Madrid – ELŐZETES

A Real Madrid csütörtökön, a spanyol labdarúgó La Liga 37. fordulójában megszerezheti története 34. bajnoki címét, amennyiben hazai pályán legyőzi a Villarrealt.

    A királyi gárdának erre minden esélye megvan, mivel a koronavírus-járvány miatti három hónapos leállást követően mind a kilenc mérkőzését megnyerte, azaz a lehető legjobb formában tért vissza a pályára. Az viszont valamelyest nehezíti Zinedine Zidane együttesének dolgát, hogy ellenfele számára sem lesz tét nélküli a találkozó, mivel az ötödik helyen álló rivális még nem biztosította be Európa-ligás szereplését, amihez egyetlen pont is elegendő lenne számára, a biztos főtáblás rajthoz pedig győznie kellene. A Villarreal szintén az újraindulás nyertesei közé tartozik, hat győzelem és egy döntetlen mellett mindössze kétszer kapott ki, ugyanakkor a két vereség éppen az elmúlt három fordulóban történt.


    A Real Madrid akár akkor is ünnepelhet, ha nem nyer, de ebben az esetben már szüksége van a négypontos hátránnyal második FC Barcelona pontvesztésére is. Ha a katalánok nem gyűjtik be a három pontot a vendég Osasuna ellen, az mindenképpen azt jelentené, hogy 2017 után ismét a fővárosiak a bajnokok, mivel így legfeljebb három pontra csökkenne a különbség a két gárda között, de az egymás elleni eredmények a Realnak kedveznek.


    A Bajnokok Ligája-indulás már eldőlt, viszont a bronzérem még nem, amelyért az egyaránt 66 pontos Atlético Madrid és a Sevilla csatázik: előbbi a hatodik Getafe, utóbbi a hetedik Real Sociedad vendége lesz. Mindkét hazai csapat érintett a második számú európai kupasorozatért folytatott küzdelemben, azaz sem a fővárosiak, sem az andalúziaiak nem számíthatnak könnyű kilencven percre. Amennyiben bármelyik hazai gárda alulmarad, az esélyt kínálhat az európai kupaszereplésről jelenleg éppen lemaradó Athletic Bilbaónak az előrelépésre, ha otthon felülmúlja a kiesés szélén álló Leganést.


    A bennmaradásért folytatott harc eldőlni látszik, a sereghajtó Espanyol már búcsúzott, de a Real Mallorca és a Leganés helyzete sem reményt keltő, ugyanis hiába nyernek, ha a Celta Vigo és az Alavés is begyűjti a három pontot.

La Liga, 37. forduló:
    csütörtök:

Eibar-Valladolid 18.30
Athletic Bilbao-Leganés 21.00
FC Barcelona-Osasuna 21.00
Real Betis-Alavés 21.00
Celta Vigo-Levante 21.00
Getafe-Atlético Madrid 21.00
Real Mallorca-Granada 21.00
Real Madrid-Villarreal 21.00
Real Sociedad-Sevilla 21.00
Valencia-Espanyol 21.00
      Az állás:
 1. Real Madrid      36  66-22  83 pont
 2. FC Barcelona     36  80-36  79
 3. Atlético Madrid  36  48-26  66
 4. Sevilla          36  53-34  66
 5. Villarreal       36  58-47  57
 6. Getafe           36  43-34  55
 7. Real Sociedad    36  55-47  54
 8. Athletic Bilbao  36  41-32  51
 9. Valencia CF      36  45-52  50
10. Granada          36  46-44  50
11. Osasuna          36  42-51  48
12. Levante          36  43-51  43
13. Real Betis       36  47-56  41
14. Real Valladolid  36  29-40  39
15. Eibar            36  36-51  39
16. Celta Vigo       36  35-46  36
17. Alavés           36  32-53  36
18. Leganés          36  26-49  32
19. RCD Mallorca     36  37-61  32
20. Espanyol         36  27-57  24 - már kiesett

2020. július 15.

(MTI)