fbpx
Koronavírus Sport

NBA – Egyelőre sikeres a floridai „buborékprojekt”

Egyelőre sikeresnek mondható az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) a játékosok elkülönítése „buborékban”, ugyanis az elvégzett koronavírus-tesztek mindössze 0,6 százaléka lett pozitív.

    A rájátszásba jutott vagy oda még eséllyel pályázó 22 csapat egy hete költözött be a floridai Disney World szórakoztatóparkba. Az első héten ott 322 vizsgálatot végeztek, és két játékosnál mutatták ki a fertőzést, akik otthonukban gyógyulnak. Két kosarasra azért róttak ki tíznapos extra karantént, mert elhagyták a „buborékot”. Egyikük a Houston Rocketsből Bruno Caboclo, a másik pedig a Sacramento Kingsből Richaun Holmes, utóbbi csak egy megrendelt ételt vett át a futártól, de a szigorú szabályok értelmében ez is tilos.


    Az NBA közleménye szerint a beköltözés előtt 19 kosaras tesztje lett pozitív – köztük a Houston Rockets sztárjának, Russell Westbrooknak is -, ők a kötelező házi karantén után csatlakozhatnak társaikhoz.
    A mostani eredmények annak tükrében is bíztatók, hogy Florida állam az egyik legsúlyosabban fertőzött az Egyesült Államokban, vasárnap rekordot jelentő 15 299, hétfőn pedig 12 624 új esetet regisztráltak.


    A márciusban félbeszakadt bajnokság a tervek szerint július 30-án folytatódik, minden csapat nyolc mérkőzést játszik még az alapszakaszból, és aztán indul a playoff.

2020. július 14.

(MTI/Reuters)