fbpx
Sport

Forma-1 – Mugellóban futhatja a Ferrari 1000. futamát

A várakozásoknak megfelelően a szeptember 6-ra kiírt monzai Olasz Nagydíj után is marad a Forma-1-es világbajnokság mezőnye Olaszországban, ahol Mugello lesz az év kilencedik futamának a helyszíne.

    A Forma-1 pénteki közleményében az eddig ismert nyolc verseny után két újabb viadal időpontját jelentette be. Eszerint szeptember 11. és 13. között Mugellóban szerepel a mezőny, majd két héttel később Szocsiban lesz verseny.


    A mugellói 5,245 kilométeres aszfaltcsík – amely a gyorsaságimotoros-vb egyik rendszeres állomása – a Ferrari tesztpályája, így jelképesnek nevezhető, hogy az olasz csapat hazai pályán futhatja ezredik Forma-1-es versenyét, ott, ahol korábban nem rendeztek F1-es futamot. A verseny neve éppen ezért Toszkán Ferrari 1000 Nagydíj.


    Szocsiban az idei lesz sorozatban a hetedik Orosz Nagydíj.
    A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media pénteken azt írtra, hogy a következő hetekben újabb versenyeket jelent majd be, és továbbra is az a cél, hogy 15-18 futamot tudjanak megtartani idén.

2020. július 12.

(MTI)