Robin Söderling, korábbi világranglista-negyedik svéd teniszező elárulta, hogy közel kilenc év alatt sikerült legyőznie szorongással és pánikrohamokkal járó betegségét, egyúttal arra hívta fel a figyelmet, hogy többet kellene foglalkozni a sportolók mentális egészségével.
A Roland Garros kétszeres döntőse (2009, 2010) 2011-ben – miután Bastadban tornát nyert – mirigyláz miatt nem tudott játszani, négy évvel később pedig hivatalosan is visszavonult. Ugyancsak kilenc évvel ezelőtt kezdődtek mentális problémái, és csak mostanra sikerült ezeken felülkerekednie.
„Szerencsés vagyok, hogy kijöttem ebből. Amint én, úgy a legtöbb élsportoló is a sportnak szenteli az egész életét. Sportolónak lenni hihetetlenül nagy kihívás a mentális egészség szempontjából. Engem majdnem megölt a tökéletességre törekvésem és az állandó nyomás” – írta a 35 éves Södering közösségi oldalán. „
Hozzátette: kifizetődő lehet a kemény munka és a teher, amivel meg kell birkózni, de „ha átlépünk egy határt, ha nem figyelünk a testünk jelzéseire, a feltöltődésre, akkor az tönkreteheti a pályafutásunkat, életünket”.
Söderling szerint ideje foglalkozni ezzel a kérdéssel.
„Az adatok azt mutatják, hogy minden harmadik élsportoló küzd mentális egészségi problémával, küzd stresszel, étkezési zavarokkal, kiégéssel, depresszióval vagy szorongással. El kell kezdenünk erről beszélni, hogy a következő generáció jobban felkészüljön ezekre” – hangsúlyozta.
2020. július 8.
(MTI)