Ötödször tartják meg a Budapest Urban Gamest (BUG), amelynek keretében augusztus 29-én négy sportágat lehet kipróbálni különleges környezetben.
A szervezők keddi közleményéből kiderül, hogy ezúttal úszásban, futásban, jógában és street workoutban lesz lehetőség részt venni az eseményen, melyen a sportolni vágyók biztonságáról új szabályok gondoskodnak.
Aki indulni akar az idei BUG-on, annak regisztrálnia kell az előre lekötött időpontokra, miután a tavaly mintegy 5000 nevezőt vonzó fővárosi sportrendezvényen ebben az évben még több résztvevőre számítanak a szervezők.
A közlemény szerint az egyes eseményeket sportági szakértők vezetik, a Duna-átúszás mellett a Citadellán a futást és a jógát, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem előtt pedig a street workoutot próbálhatják ki az érdeklődők. A Dunát a Szabadság híd pesti hídfője és a Műegyetem rakpart között lesz majd lehetőség átúszni.
Az eseményre regisztrálni a közlemény szerint hamarosan a Budapest Urban Games honlapján lehet majd.
2020. július 7.
(MTI)