fbpx
Koronavírus

Koronavírus – Fertőzésversenyeket rendeznek diákok egy amerikai városban

Koronavírus-fertőzési versenyeket rendeznek kollégiumi diákok az Egyesült Államok egy városában, ráadásul nevezési díjat is szednek – adta hírül pénteken az AP amerikai hírügynökség helyi illetékesek beszámolója alapján.

A vírusvirtus az alabamai Tuscaloosában dívik: a szervezők meghívnak bizonyítottan fertőzötteket az összejövetelekre, a versenyzők pedig leteszik a nevezési összeget, amely annak üti a markát, aki a leghamarabb megfertőződik.
    A város tanácsnoka, Sonya McKinstry „eszementnek” minősítette vírusviadalokat, a helyi tűzoltóparancsnok pedig – aki beosztottjaitól szerzett tudomást az összejövetelekről – nem hitte el. Némi ellenőrzés után azonban kiderült, hogy nem alaptalan híresztelésekről van szó, hanem valós történésekről.


    Egy helyi orvos, Ramesh Peramsetty közölte, hogy már egy hónapja hall a versenyekről. Akkor adott végképp hitelt a híreszteléseknek, amikor a labortesztek ismertetésekor akadtak olyan fiatalok, akik nagyon megörültek annak, hogy fertőzöttek, és akadtak olyanok is, akiket elszomorított, hogy mentes szervezetük a kórokozótól.
    Az alabamai egyetem vezetői közleményt adtak ki, amelyben megerősítették, hogy hozzájuk is eljutott az összejövetelek híre, és mindent elkövetnek, hogy a hallgatókat felvilágosítsák azoknak a veszélyeiről. Hozzátették, hogy már indítottak vizsgálatot az ügyben, de egyelőre egyetlen hallgatójukról sem bizonyosodott be, hogy jelen volt a rendezvényeken.


    A baltimore-i Johns Hopkins egyetem adatai szerint a koronavírusnak az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, több mint 2,7 millió. Ott a legmagasabb a halálos áldozatok száma is, immár megközelíti a 129 ezret.

2020. július 3.

(MTI)