A pénteken várható tőzsdei debütálás előtt az Elon Musk által alapított SpaceX mintegy 1,8 billió dolláros vállalatértékelést céloz meg, ami minden idők legnagyobb részvénykibocsátásává teheti a tranzakciót.

A vállalat tavaly kevesebb mint 19 milliárd dollár árbevételt ért el, miközben továbbra is veszteségesen működött. A kibocsátási ár részvényenként 135 dollár, az összes bevonandó forrás pedig megközelíti a 75 milliárd dollárt.
A 2002-ben alapított SpaceX az újrafelhasználható rakéták fejlesztésével vált az űripar meghatározó szereplőjévé. A cég ma kulcsszerepet tölt be az amerikai űrprogramokban és katonai űrtevékenységben.
A vállalat legfontosabb üzletága a Starlink műholdas internetszolgáltatás, amely tavaly mintegy 11 milliárd dollár bevételt termelt. A rendszerhez eddig körülbelül 9600 műholdat állítottak pályára, ügyfeleinek száma március végén meghaladta a 10 milliót. A következő technológiai generáció célja, hogy az okostelefonok közvetlenül kapcsolódhassanak a műholdhálózathoz.
Az elemzők szerint a tervezett értékelés rendkívül magas: több mint kilencvenszerese a tavalyi árbevételnek. Összehasonlításként a világ jelenleg legértékesebb vállalata, az Nvidia hozzávetőleg húszszoros, az Apple pedig tízszeres árbevétel-arányos értékelésen forog.
A SpaceX a magas értékelést elsősorban a jövőbeni növekedési lehetőségekkel indokolja. A társaság szerint a műholdas kapcsolati szolgáltatások globális piaca elérheti az 1,6 billió dollárt. Emellett a vállalat az általa nemrég felvásárolt xAI mesterségesintelligencia-cég révén részesedést kíván szerezni a vállalati AI-alkalmazások piacából is, amelynek méretét több mint 22 billió dollárra becsülik. Musk tervei között űrbéli adatközpontok létrehozása is szerepel, bár ennek műszaki megvalósíthatósága egyelőre nem bizonyított.
A tőzsdei bevezetés egyik sajátossága, hogy a részvények mintegy ötödét magánbefektetők számára tartják fenn, ami jóval meghaladja a hagyományos részvénykibocsátásoknál szokásos 5-7 százalékos arányt. Musk ugyanakkor a tőzsdei megjelenést követően is megőrzi a vállalat feletti ellenőrzést, mivel a szavazati jogok több mint 80 százalékával rendelkezik majd.
A részvény árfolyamát támogathatja, hogy a Nasdaq, az FTSE Russell és az MSCI indexszolgáltatók módosított szabályaik révén lehetővé tették a papír gyorsabb indexfelvételét, ami automatikus keresletet generálhat az indexkövető befektetési alapok részéről.
2026. június 11.
(MTI)

