fbpx
Sport

A Chelsea menesztette Thomas Tuchelt

A Chelsea irányítói szerdán menesztették posztjáról Thomas Tuchelt, a labdarúgócsapat német vezetőedzőjét.

A londoni gárda nem kezdte jól az idényt, a bajnokságban három győzelem, egy döntetlen, két vereség a mérlege – ezzel a hatodik helyen áll -, kedden este pedig nagy meglepetésre 1-0-ra kikapott a Dinamo Zagreb otthonában a Bajnokok Ligájában.
    

„A klub nagyon hálás Thomasnak és a stábjának azokért az erőfeszítésekért, amelyeket az itt töltött idő alatt tettek” – áll a Chelsea közleményében, amelyben kiemelik, hogy a szakembernek helye van a klub történelemkönyvében, miután Bajnokok Ligáját, Európai Szuperkupát és klubvilágbajnokságot nyert a csapattal.
    

„Az új tulajdonosi csoport száz napja irányítja az egyesületet, amelyet kemény munkával szeretne fejleszteni, s az új tulajdonosok úgy érezték, ez a megfelelő időpont a váltásra” – olvasható a közleményben.
    

A korábban a Borussia Dortmundot és a Paris Saint-Germaint vezető Tuchel 2021 januárja óta irányította a Chelsea-t – 99 mérkőzésen ült a kispadon -, a másodedzője Lőw Zsolt volt. Az első szezonjában megnyerte a BL-t a Kékekkel, az előző idényt pedig a harmadik helyen zárta a Premier League-ben amellett, hogy az FA Kupában és a Ligakupában is döntőt játszhatott, igaz, 11-esekkel mindkét fináléban alulmaradt a Liverpoollal szemben.
    

A nyári átigazolási időszakban a Chelsea költötte a legtöbb pénzt Európában, közel 300 millió dollárért vett új játékosokat. A klub az új vezetőedző kinevezéséig nem ad ki újabb közleményt. A brit sajtó szerint a Tottenham Hotspur és a PSG volt mestere, az argentin Mauricio Pochettino lehet Tuchel utódja.
    

„A Chelsea edzői csapata tartja az edzéseket és készíti fel a csapatot a következő mérkőzésekre, a klub pedig minél előbb szeretné kinevezni az új vezetőedzőt” – közölte a Chelsea.

2022. szeptember 7.

(MTI/Reuters/AP)

Leave a Comment