A Tatabányai Járásbíróság elrendelte hét férfi letartóztatását, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 2017 óta parfümök fiktív exportálásával jogosulatlanul igényeltek vissza hárommilliárd forint forgalmi adót – közölte a Komárom-Esztergom megyei főügyész csütörtökön az MTI-vel.
Reszl Ildikó tájékoztatása szerint a bűnszervezet vezetője egy többszintű – Ausztriában, Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában bejegyzett – céghálózatot hozott létre, amelyben a bűnszervezet tagjai, illetve strómanok vállaltak szerepet.
A bűnszervezet vezetőjének három cége parfümöt és táplálékkiegészítőket exportált Szlovákiába, majd a kiszállított árut hamis dokumentumokkal visszahozták Magyarországra. Ugyanazt az árukészletet folyamatosan, havonta többször „megutaztatták”, így 2017 óta hárommilliárd forintot meghaladó értékű áfát igényeltek vissza jogosulatlanul.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói külföldi társhatóságok közreműködésével és az Eurojust koordinálásával egyszerre több helyen tartottak házkutatást, könyvelési iratokat, valamint több száz millió forint értékű ingatlanokat, tárgyakat zároltak és foglaltak le, továbbá elfogták a bűnszervezet hét tagját.
A bíróság a gyanúsítottak letartóztatását költségvetési csalás gyanúja miatt egy hónapra rendelte el, tekintettel a bűnismétlés veszélyére és annak lehetőségére, hogy szabadlábon jogellenesen befolyásolnák az ügy érintettjeit és bizonyítékokat rejtenének el.
2020. november 29.
(MTI)