fbpx
Színes-érdekes

Online is beszélgethetnek idén a gyerekek a Mikulással

Idén nem a kéményen át érkezik a Mikulás, és a gyerekek a bevásárlóközpontokban sem nagyon beszélgethetnek vele, ám egy internetes cég új szolgáltatása online találkozást szervez vele.

A Storyfile technológiai cég az ünnepi hagyományt a mesterséges intelligenciával ötvözte: egy interaktív honlapot hozott létre, ahol Mikulás éppen úgy válaszol a gyerekek kérdéseire, mintha személyesen találkozna velük.
    

Mint a vállalkozás igazgatója, Heather Smith elmondta: az adatbázisukban 180-200 kérdés szerepel, úgyhogy a gyerekek elég sok mindenről tudnak beszélgetni a Mikulással. És az első kérdés persze rögtön az, hogy a kérdező a rosszak, vagy a jók listáján szerepel-e.
    

A Storyfile elsősorban híres emberekkel, köztük tudósokkal, űrhajósokkal, emberi jogi aktivistákkal, holokauszttúlélőkkel készít interjúkat. A válaszokat egy hangalkalmazás aktiválja, ami miatt látszólag megszakítás nélkül folyik a beszélgetés.
    

A Mikulással való beszélgetés honlapját, az AskSanta.com-ot indulása előtt gyerekekkel is kipróbálták. „El voltak ragadtatva. Tényleg úgy érezték, mintha FaceTime-on vagy más alkalmazással beszélgetnének élőben a Mikulással, és végül is ez volt a cél. Nagyon aranyosak, nagyon tetszettek a reakcióik” – mondta el a tapasztalatokról Smith.
    

A Mikulás persze a pandémiáról is kap kérdéseket. Ha egy gyerek arra kíváncsi: őt is ledöntheti-e a koronavírus, azt válaszolja, amit bárki más: „Kesztyűt hordok, megmosom a kezemet, tartom a biztonságos távolságot másoktól és maszk van rajtam”. Úgyhogy a Mikulástól is azokat a fontos dolgokat hallják a gyerekek, amit folyamatosan hallanak a járvánnyal kapcsolatban.
    

Az ingyenes applikáció sikere esetén a fejlesztők azt tervezik, hogy jövőre esetleg már a gyerekek leveleit is elolvassa a Mikulás.
    

Az online Mikulással Újév napjáig lehet beszélgetni.

2020. november 20.

(MTI)