fbpx
Bűnügy

Vádat emeltek egy droghálózat tagjai ellen

Az utolsó vádemelés is megtörtént a több megyét átszövő droghálózat tagjai ellen – közölte a Pest Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Azt írták, hogy a hálózatot 2019 novembere és 2020 májusa között több megyében megtartott rendőri akciók során számolták fel, most pedig az utolsó vádiratot is benyújtotta a Ceglédi Járási Ügyészség az ügy kapcsán.
    

A Ceglédi Járási Ügyészség hét eljárásra bontotta az ügyet, amelyben negyvenkét fő ellen emeltek vádat.
    

Az eljárások során tizenöt kilogramm új pszichoaktív anyagot foglaltak le, de a vádak tárgya mintegy négyszáz kilogramm „anyag” adásvétele volt.
    

A vádiratok szerint az elkövetők a drogkereskedelemmel mintegy hétszázmillió forintra tettek szert, ebből a nyomozás során mintegy százhetvenmillió forintnyi vagyont biztosítottak – tették hozzá.

2020. november 18.

(MTI)