fbpx
Egyéb kategória Nagyvilág

Élő hírességek halálhírét tette közzé véletlenül egy francia rádió

Egy francia rádió véletlenül élő hírességek, köztük II. Erzsébet brit királynő, a brazil focista Pelé, az Oscar-díjas Clint Eastwood és Bridgitte Bardot francia színésznő gyászjelentését tette közzé.

 A Radio France Internationale (RFI) bocsánatot kért az érintettektől és közönségétől is, amiért a prominens személyiségek halálhírét keltette. A rádió arra hivatkozott, hogy egy „technikai hiba” miatt kerültek ki a hírességekről szóló, előre megírt gyászjelentések.
    

A műsorszolgáltatók és médiumok gyakran készítik el előre a gyászjelentéseket, hogy amikor egy fontos személy meghal, azonnal publikálni tudják.
    

Az RFI közleménye szerint a technikai malőrt az okozta, hogy a rádió egy másik tartalomkezelő rendszerbe helyezte át a honlapját.
    

Mint írták, „körülbelül száz” gyászjelentést adtak ki véletlenül, és ezek nem csak a saját honlapjukon jelentek meg, hanem olyan partneroldalakon is, mint a Google vagy a Yahoo.
    

A francia rádió ígérte, hogy mindent elkövetnek a súlyos hiba kijavítására.
    

A tévesen elhunytként bejelentett hírességek között szerepelt még Irán legfőbb vallási vezetője, Ali Hámenei ajatollah, Jimmy Carter korábbi amerikai elnök és Raúl Castro kubai vezető is.

2020. november 16.

(MTI)