Korábbi terveivel ellentétben idén már nem lép ringbe Tyson Fury, a Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnoka.
A 32 éves brit ökölvívónak február óta nem volt meccse. Akkor Las Vegasban kiütéssel legyőzte az amerikai Deontay Wildert és elhódította a WBC övét. Később a koronavírus-járvány miatt nem volt lehetősége címvédő összecsapásra, nyáron pedig a menedzsmentje azt közölte, hogy decemberben rendezhetik meg a két bokszoló harmadik mérkőzését.
Fury ugyanakkor később elállt az amerikai elleni újabb csatától, mivel riválisa csalással vádolta meg, a decemberi mérkőzéstől viszont egészen mostanáig nem. Hétfőn aztán önmagára utalva a közösségi oldalán azt írta „A Cigány Király 2021-ben tér vissza”. Mivel további információval nem szolgált, nem lehet tudni, miért nem bokszol decemberben és hogy ki lehet majd a következő ellenfele.
2020. november 16.
(MTI)