fbpx
Gazdaság

Erőteljesen emelkedett a gazdaság teljesítménye az euróövezetben a harmadik negyedévben

Erőteljesen emelkedett a gazdasági teljesítmény és jelentősen nőtt a foglalkoztatottság az Európai Unióban és az euróövezetben a harmadik negyedévben, az egész világon tomboló koronavírus-járvány első hullámának elcsitultával.

Az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) pénteken közzétett második becslése szerint július-szeptemberben az előző negyedévhez képest szezonális kiigazítással az euróövezetben 12,6 százalékkal, az Európai Unióban pedig 11,6 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP).
    

Éves összehasonlításban azonban szezonális kiigazítással az euróövezetben 4,4 százalékkal, az EU-ban pedig 4,3 százalékkal csökkent a GDP a harmadik negyedévben.
    

A második becslésben szereplő euróövezeti adatok 0,1 százalékponttal gyengébbek a két héttel ezelőtt közölt első számoknál.
    

Az adatrögzítések kezdete, 1995 óta nem mértek negyedéves összehasonlításban ilyen erős növekedési ütemet, mint a harmadik negyedévben, sem pedig ilyen óriási különbséget két egymást követő negyedév között.
    

A második negyedévben az elsőhöz képest 11,8 százalékkal csökkent az euróövezeti GDP, míg az uniós GDP 11,4 százalékkal zuhant. Az első negyedévben még jóval enyhébb, de így is súlyos ütemben – az euróövezet 19 tagállamában 3,7 százalékkal, az unió 27 tagállamában pedig 3,3 százalékkal – esett vissza a gazdaság teljesítménye az előző három hónaphoz képest.
    

Összehasonlításképpen: július-szeptemberben az Egyesült Államok GDP-je negyedéves összevetésben 7,4 százalékkal nőtt, a tavalyi harmadik negyedévhez képest pedig 2,9 százalékkal csökkent. A második negyedévben éves és negyedéves szinten is 9,0 százalékkal csökkent az amerikai gazdaság teljesítménye – emlékeztetett az Eurostat.
   

 Javult a foglalkoztatottsági helyzet is július-szeptemberben az előző negyedévhez képest, az euróövezetben és az EU-ban egyaránt 0,9 százalékos emelkedést mértek. Éves összevetésben azonban az eurózónában 2,0 százalékkal, az unióban pedig 1,8 százalékkal maradt el a foglalkoztatottság a harmadik negyedévben.
    

Az eurozónában a második negyedévben az előzőhöz képest 2,9 százalékkal, a tavalyi második negyedévhez képest pedig 3,1 százalékkal csökkent a foglalkoztatottság. Az Európai Unió egészében 2,7, illetve 2,9 százalékkal csökkent a foglalkoztatottság.
    

A harmadik negyedéves GDP-statisztika országokra lebontva még mindig hiányos, hét országból – Észtország, Írország, Görögország, Horvátország, Luxembourg, Málta és Szlovénia – egyelőre nincs adat.
    

Negyedéves összevetésben Franciaország GDP-je nőtt a legnagyobb mértékben, 18,2 százalékkal, majd Spanyolország (16,7 százalék), Olaszország (16,1 százalék), Portugália (13,3 százalék), Szlovákia (11,7 százalék) és Magyarország (11,3 százalék) következik.
    

Éves összehasonlításban Spanyolország volt a legrosszabb helyzetben, 8,7 százalékos GDP-csökkenéssel, majd Románia (-6,0 százalék), Csehország (-5,8 százalék) és Portugália (-5,7 százalék) következik.

2020. november 13.

(MTI)