Jelentősen javult a szakképzésben részt vevő tanulók teljesítménye – tudta meg a Magyar Nemzet az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól (ITM).
A lap pénteki számában olvasható, hogy csaknem hetvenezer diákot mértek fel idén, a lemaradók egyéni fejlesztést kaphatnak. A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) jóvoltából külön kompetenciamérést vezettek be, aminek eredménye alapján speciális egyéni vagy tanulócsoportos fejlesztésben részesülnek a lemaradók.
A Magyar Nemzet emlékeztet, hogy a foglalkoztatottság növelése érdekében régóta kiemelt kormányzati cél a végzettség nélküli iskolaelhagyók arányának tíz százalék alá szorítása. A legutóbbi, 2019-es KSH-adatok szerint országosan a diákok 11,8 százaléka hagyja félbe tanulmányait a végbizonyítvány megszerzése nélkül. Az általános és középiskolások körében minden évben elvégzett országos kompetenciamérés eredményei szerint – bár az idei dolgozatok jobban sikerültek a tavalyinál – továbbra is komoly aggodalomra ad okot a 10. évfolyamos szakközépiskolások teljesítménye.
Az ITM jelezte, mindent elkövetnek, hogy javítsák a szakképzésben tanulók továbbtanulási esélyeit és végzettségi szintjét. Többek közt ezt a célt is szolgálja a szakképzési rendszer idei tanévtől életbe lépő átfogó reformja.
Az iskolaelhagyók számának csökkentése érdekében az NSZFH 2,8 milliárd forintos uniós támogatással elindított egy programot, melynek lényege, hogy felméréseket végeznek a szakképzésben tanuló diákok körében, és az elért eredmények alapján célzott, a tanórák keretén belüli vagy tanórán kívüli egyéni és csoportos fejlesztéseket nyújtanak a fiataloknak.
A célzott fejlesztésben a szakos tanárok mellett iskolapszichológusok, fejlesztőpedagógusok és gyógypedagógusok is részt vesznek, aminek köszönhetően rövid idő alatt látványosan javultak a mutatók. A tárca közlése szerint a fejlesztést követő második mérésen már nyolc-tíz százalékkal jobban teljesítettek azok a diákok, akik egyéni vagy csoportos fejlesztést kaptak, míg a többiek eredményében nem mutatkozott ilyen javulás.
2020. november 8.
(MTI)