fbpx
Kultúra Szabadidő

Az Illatszertár című darabot mutatják be a Thália Színházban

Szinetár Dóra és Ember Márk főszereplésével mutatják be a századelőt idéző Illatszertár című darabot a Thália Színházban pénteken. László Miklós romantikus vígjátékát Béres Attila rendezésében láthatja a közönség.

A Thália Színházban az évad második nagyszínpadi bemutatója a boldog békeidők hangulatát felelevenítő, szellemes dialógusokkal tűzdelt klasszikus komédia. A világhírű, külföldön is sikerrel játszott darab a harmincas évek nyüzsgő, színpompás Budapestjére kalauzolja a nézőket.
    

László Miklós darabját a tengerentúlon Parfumerie címmel mutatták be, több filmfeldolgozás is készült belőle. A Meg Ryan és Tom Hanks főszereplésével bemutatott A szerelem hálójában (1998) című nagysikerű amerikai film alapötletét is ez a darab adta.
    

Béres Attila, aki az Illatszertárt harmadik alkalommal állítja színpadra, az MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: ez a világ egyik legcsodálatosabb története. A darab nagy erővel képviseli a humánumot, bemutatja a normális kommunikációt, azt a fajta párbeszédet, ami ma hiányzik.
    

Mint mondta, ez a történet arra mutat rá, amit elvesztett a ma embere: az empatikus párbeszédet, a vitában a gondolatok, az érvek meghallgatását és megfogadását. Erről szól az Illatszertár, miközben hihetetlen jó vígjáték és csodálatos karácsonyi történet.
    

László Miklós 1937-ben írt darabjának főhőse a fiatal, ambiciózus Asztalos úr (Ember Márk), aki szerelmes, házasodni készül, de leendő párját még sohasem látta. Levelezés útján ismerkedtek meg és szerettek egymásba. A belvárosi butik másik alkalmazottja, Balázs kisasszony (Szinetár Dóra) is szeretné már megtalálni a boldogságot. Nagyon készül arra a pillanatra, amikor hódolójával, akitől eddig csak leveleket kapott, végre találkozik.
    

„Ez egy végtelenül szerethető történet” – hangsúlyozta Béres Attila. Egy olyan világban játszódik, ahol a szeretet és az empátia sokkal hangsúlyosabban jelen volt – emelte ki, hozzáfűzve: azért fogja szeretni, aki megnézi, mert talán rádöbben arra, hogy a mindennapjainkban hogyan kell figyelmesebbnek, empatikusabbnak lenni.
    

A darabhoz klasszikus díszletet, korhű jelmezeket terveztek és korabeli zenét választottak. „Reményeim szerint jó értelemben vett hagyományos színházi este lesz” – fogalmazott a rendező, hozzátéve: az előadáshoz Bolba Tamás írt zenét, emellett az 1930-as évekből jelennek meg témák és motívumok.
    

Természetesen a színészek játéka, az emberek viselkedésmodellje mai, de a szövegen egy szót sem kellett változtatni – emelte ki a rendező.
    

Béres Attila, aki a Művészet című darab szeptemberi bemutatója után ebben az évadban második alkalommal dolgozik a Thália Színházban, kitért arra, hogy László Miklós neve nem nagyon ismert a magyar drámaírók között, de stílusát tekintve a leginkább Molnár Ferenchez hasonlítható.
    

Az előadásban a két főszereplő mellett Szervét Tibor, Nagy Viktor, Hevesi László, Mórocz Adrienn, Szabó Erika, Szabó Győző, Hunyadkürti István, Tamási Zoltán és Ikotics Milán játszik. A díszletet Horesnyi Balázs, a jelmezeket Pilinyi Márta tervezte, a mozgás Tihanyi Ákos munkája.

2020. október 28.

(MTI)