A Lucas Narratív Művészeti Múzeum tizenhét évvel az első tervek megszületése után, kedden nyílik meg a közönség előtt Los Angelesben.

Az Exposition Parkban egymilliárd dollárból felépült intézményt George Lucas a feleségével, a múzeum társalapítójával, Mellody Hobsonnal együtt hozta létre. Lucas a megnyitó előtt adott interjújában hangsúlyozta, hogy „ez nem egy Star Wars-múzeum, hanem narratív művészeti múzeum”.
A múzeum termeiben szinte teljes egészében a házaspár gyűjteményének sok ezernyi darabját állították ki. A válogatásban kortárs festők, reklámgrafikusok és képregényrajzolók műveit is bemutatják. Norman Rockwell, Edgar Degas, Picasso és Pierre-Auguste Renoir alkotásai mellett a graffitiművész Banksy munkái, valamint Frida Kahlo egy önarcképe is szerepel. A Metropolistól Orson Welles 1941-es Aranypolgárán át az Indiana Jones-filmekig számos klasszikust idéznek fel a múzeumban, ahonnan azonban Star Wars-relikviák sem hiányoznak. A Star Wars in Motion (Star Wars mozgásban) című nyitókiállítás az eredeti trilógiában és a Lucas által rendezett előzményfilmekben használt járműveket mutatja be.
A múzeumot körbeölelő zöld területen több szobrot helyeztek el, köztük a The Hutt Slayer (A hutt-ölő) című alkotást, amely A jedi visszatér című filmnek azt a jelenetét ábrázolja, amikor Leia hercegnő épp megfojtja Jabbát. De a sétányok mentén Yoda, Grogu és a Natalie Portman által alakított Padmé Amidala szobra is látható.
A 82 éves Lucas eredetileg San Franciscóban vagy Chicagóban szerette volna elhelyezni a múzeumot, de végül Los Angeles adott otthont az épületnek.
Az építkezés kezdetén, 2018-ban Lucas arról beszélt, hogy múzeuma azokat a mítoszokat, legendákat, történeteket és embereket mutatja be, akik formálják és összekovácsolják a társadalmakat.
A futurisztikus külsejű múzeum a kínai Ma Jan-szung tervei alapján készült. Az építész felhőhöz hasonlította, és „szinte spirituális térként” mutatta be. „Úgy vélem, az építészet narratív, történetmesélés” – magyarázta, hozzátéve, hogy a tervezéskor nagyon fontos szempont volt, hogy „az épület az érzelmek színterévé váljon”.
A szombat esti ünnepélyes megnyitón, amelyen a deadline.com beszámolója szerint Queen Latifah is beszédet mondott, számos híresség, köztük Hollywood színe-java megjelent. A meghívottak között volt Steven Spielberg, a Star Wars-sztárok közül Harrison Ford és Mark Hamill, továbbá Jack Black, Nicolas Cage, Francis Ford Coppola, Leonardo DiCaprio, Vin Diesel, Cynthia Erivo, Christopher Nolan, Jon Favreau, Ludwig Göransson, Robert de Niro, Spike Lee, Woody Harrelson, Alicia Keys, Al Pacino és Denis Villeneuve, Guillermo del Toro, Greta Gerwig és Lewis Hamilton, valamint a korábbi kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau, aki Katy Perryvel kézenfogva járta be a múzeum termeit.
2026. szeptember 22.
(MTI)

