Másfél százalékkal csökkent a cégek, 14,7 százalékkal a cégalapítások száma, miközben közel 40 százalékkal nőtt a végelszámolásoké az idei első felében az egy évvel korábbi értékekhez képest – derül ki a Bisnode cégcsoport 2020 június végi adataiból.
2019 első félévéhez képest 14,7 százalékkal kevesebb, összesen 12 743 új vállalkozás jött létre, amely több mint kétezerrel marad el az előző évi adatokhoz képest. Eközben felszámoltak 2352, kényszertöröltek 9344, végelszámolás alá vettek 7041 vállalkozást, 12 pedig csődbe ment, így a tavalyi hasonló időszakhoz képest 7272-vel kevesebb cég működött 2020 első félévének végén Magyarországon a Bisnode cégcsoport adatai szerint.
Bár negyedével esett a kényszertörlések, és 3 százalékkal a megszűnt cégek száma az előző év hasonló időszakához képest, de a cégek számának csökkenését ez nem befolyásolta – tették hozzá.
A Bisnode pénteki közleményéből az is kiderül, hogy az iparágakat tekintve csak néhány olyan volt, ahol nőtt a működő vállalkozások száma: az építőipar, a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás, valamint a kommunális tevékenység (villamosenergia, gáz, gőzellátás, légkondicionálás, víz, szennyvíz, hulladék).
A legtöbb új vállalkozást az építőipar területén alapították, de az idei 2600-as érték 416-tal elmarad a tavalyitól. Ezer fölött volt az új vállalkozások száma még a kiskereskedelem (kivéve a gépjármű, motorkerékpár), illetve a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység ágazatában, de tavalyhoz képest mindkét területen kevesebb vállalkozás működött idén június végéig.
A megszűnő cégek számát tekintve az első helyen a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység területe áll, 2887-tel, a második az építőipar 2014, a harmadikon pedig a nagykereskedelem (kivéve: gépjármű, motorkerékpár) 1960-nal.
A legtöbb felszámolás, 452 az építőiparban indult, amely 4 százalékkal magasabb, mint tavaly, de az ágazatok túlnyomó részében inkább kevesebb ilyen indult idén. Kényszertörlésekből is az építőiparban indult a legtöbb, számuk meghaladta az 1500-at. Szinte minden ágazatban nőtt a végelszámolások száma, a legtöbbet a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység területén indították, több mint 1800-at. Csődből eleve kevés volt, a legtöbbet, hármat a nagykereskedelem területén regisztrálta a Bisnode.
A legtöbb cég 2020 első két negyedévében Budapesten működött, összesen 187 086, a második helyen pedig Pest megye áll 75 671 vállalkozással, ezeket Bács-Kiskun megye követte 18 773 céggel.
2020. augusztus 7.
(MTI)