fbpx
Bűnügy

Jellemzően költségvetési csalással gyanúsítható bűnszervezetet számolt fel a NAV

Több száz, összesen milliárdos tartozással rendelkező céget vett át egy bűnszervezet, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a napokban összehangolt akcióban számoltak fel; az eladók azt hihették, megszabadultak adósságaiktól – közölte az adóhivatal kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a hat ember őrizetbe vételével záruló rajtaütést a NAV pénzügyi nyomozói, kockázatkezelői, revizorai, végrehajtói és információtechnológiai munkatársai által beszerzett információk együttes értékelése alapozta meg.
    

A gyanú szerint a bűnszervezet a társaságokat nem azért vette át, hogy azok gazdasági tevékenységét folytassa; a cégek egy részének eleve olyan adótartozása volt, aminél a NAV végrehajtási eljárásai sem vezettek eredményre.
    

A nyomozás adatai szerint az elkövetőket két ügyvéd is segítette.
    

A pénzügyi nyomozók járőrök és információtechnológiai egységek támogatásával több mint harminc helyszínen kerestek bizonyítékokat, köztük a bűnszervezethez köthető irodákban, irattárban, a cégeket átvevők és eladók címein is.
    

A nyomozók jelenleg több mint kétszázhatvan cég átruházását vizsgálják, a társaságoknak az átvétel időpontjában összesen több mint egymilliárd forint tartozásuk volt.
    

A pénzügyi nyomozók 21 embert hallgattak ki, akiket jellemzően költségvetési csalással, illetve közokirat-hamisítással gyanúsítanak. A banda tagjai a megalapozott gyanú szerint bűnszervezetben dolgoztak, ami a kiszabható büntetést duplájára emeli – írták.
    

A Kecskeméti Járási Ügyészség indítványa alapján a Kecskeméti Járásbíróság elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását – olvasható a közleményben.

2021. február 2.

(MTI)