Az első öt hónapban az ingatlanpiaci vevők csaknem fele 40 év alatti volt, ezen belül a harmincas korosztályé a főszerep, a 30–40 évesek adták a vásárlók közel harmadát, így messze ők a piac legaktívabb szereplői – közölte a Duna House (DH) kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az ingatlanforgalmazó kiemelte, a harmincasok nemcsak a legaktívabbak, hanem ők költik a legtöbbet, náluk a legmagasabb a tipikus vételár, miközben az országos középérték 50 millió forint körül alakul. A húszas éveikben járók legszerényebb büdzsével érkeznek, az ötven felettiek pedig a kisebb, könnyebben fenntartható otthonok felé fordulva lejjebb viszik a tipikus vételárat.
A Duna House szerint a fiatalok már az induláskor is komoly lakásméretben gondolkodnak. A húszas korosztály tipikus első otthona országos viszonylatban már 70 négyzetméter körüli, és közülük minden második kifejezetten családi házat vásárol. Az ingatlanok mérete a harmincasoknál tetőzik, ők veszik a legnagyobb otthonokat.
Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője a közleményben kifejtette, a harmincas korosztály azért meghatározó, mert náluk egyszerre több életesemény találkozik. Ekkor alapítanak családot, ekkor van igazán szükségük nagyobb otthonra, és az Otthon Start óta a finanszírozás is elérhetőbb számukra.
Az elemzés szerint a 20–40 évesek fordulnak a legnagyobb arányban az agglomeráció felé, a megfizethetőbb négyzetméterárért, a kertes ingatlanért cserébe vállalják az ingázást. Az idősebbek ezzel szemben helyben maradnak – a hatvan felettiek közel kétharmada vidéki ingatlant vásárol, és náluk a legalacsonyabb a budapesti vétel aránya. A főváros felé arányaiban éppen a középkorú, az 50–60 éves vevők fordulnak a leginkább.
Megjegyezték, az idősebb korosztálynál erőteljesen jelen van a kisebbe költözés szempont. A hatvan felettiek közül minden harmadik kifejezetten azért vásárol, hogy kisebb, könnyebben fenntartható otthonba költözzön.
Az új építésű lakás iránti kereslet minden korcsoportban visszafogottabb ,még a piac legaktívabb, családalapító harmincas korosztálya is inkább azonnal beköltözhető, használt ingatlant választ. A fejlesztők egy része erre az árérzékeny keresletre, és az Otthon Start adta lehetőségre reagál, egyre tudatosabban keresnek olyan lokációt, ahol az árakat a program nettó 1,5 millió forintos négyzetméteres korlátja alatt tudják tartani, hogy a támogatott hitellel vásárló fiataloknak is elérhetők legyenek. A panellakás leginkább a húszas korosztály belépő terméke maradt – fejtették ki.
Hozzátették, a fiatal vásárlók térnyerése mögött a finanszírozás átrendeződése áll. Az MNB Lakáspiaci jelentése szerint az Otthon Start révén a lakáshitel-kibocsátásnak már mintegy 80 százaléka kamattámogatott hitel, 2026 első negyedévében pedig a budapesti lakások 40, a vidékiek 38 százalékát első lakásukat vásárlók vették meg – szemben az egy évvel korábbi 25, illetve 27 százalékkal.
Ez a fordulat a hitelpiacot is átírta. A DH Group hitelközvetítő tagvállalata, a Credipass tapasztalata szerint a fiatal, első lakásukat vásárlók ma jellemzően már a megfelelő támogatott konstrukció kiválasztásával kezdik a lakáskeresést, nem pedig fordítva. Ugyanis ma már nem az a kérdés, hogy a fiatal vevő felvesz-e hitelt, hanem hogy melyik támogatott konstrukció illik a helyzetéhez. Sokan már az ingatlankeresés előtt tisztában vannak a pontos kerettel, amelyből gazdálkodhatnak – és egyre többen kombinálják az Otthon Startot a további elérhető támogatásokkal – írták a közleményben.
2026. június 30.
(MTI)

