fbpx
Gazdaság

Profession.hu: a munkavállalók már rugalmasabb és kiszámíthatóbb munkahelyi környezetben mehetnek nyaralni

A magyar munkavállalók már rugalmasabb és kiszámíthatóbb munkahelyi környezetben kapcsolódhatnak ki, mint tíz évvel ezelőtt, erre utal, hogy hosszabb szabadsággal számolnak és kevésbé tartanak attól, hogy a munkáltató mégsem engedi el őket a tervezett időpontban – derült ki a Profession.hu idén júniusban készített reprezentatív felméréséből, amit pénteken juttattak el az MTI-nek.

Az állásportál elemzésében összevetette a 2016-os és az idei nyári felmérését, utóbbi a 18-65 éves lakosságból, 1000 ember megkérdezésén alapult.

Míg 2016-ban a dolgozók átlagosan 11-12 napot töltöttek nyári szabadságon, több részletben kivéve a pihenőnapokat és sokukat a munkáltató az előzetes egyeztetés ellenére nem engedte el a tervezett időpontban, addig idén már átlagosan 13 nap szabadsággal számolnak és a többség nem tart attól, hogy felettese az utolsó pillanatban felülírja a terveit.

Közölték, egy évtizeddel ezelőtt a munkavállalók több mint fele tapasztalta meg, hogy szabadságát csak „papíron” vehette ki, miközben valójában dolgoznia kellett. Emellett 48 százalékuknál előfordult, hogy a már jóváhagyott időpontra vonatkozóan a felettese visszavonta az engedélyt. Mostanra viszont jóval ritkábban fordul elő a szabadságokkal kapcsolatos adminisztratív visszaélés és tízből hét dolgozó állítja: vele még nem történt meg, hogy ne engedték volna el a tervezett pihenésre.

Míg 2016-ban a válaszadók 55 százalékával fordult elő, hogy a nyaralása alatt is dolgoznia kellett, addig ez az arány az idei felmérésben 47 százalékra csökkent. Ezek az esetek jellemzően csak kiemelten fontos és sürgős ügyekhez kapcsolódnak. A megkérdezettek hét tizede szerint a vezetők és a kollégák is tiszteletben tartják a szabadidejüket és nem keresik őket indokolatlanul munkaügyben.

A közlemény idézte Dencső Blankát, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértőjét, aki örömtelinek nevezte, hogy több területen is pozitív változásokat látnak, ugyanakkor még mindig bőven van hová fejlődni.

Rámutatott például, hogy a válaszadók kevesebb mint fele érzi magát valóban kipihentnek a szabadságról visszatérve, ami nem meglepő annak fényében, hogy a többség a nyaralás alatt is figyeli a céges levelezést és a munkával összefüggő telefonhívásokat is fogadja. Mindeközben más kutatásaikból tudják, hogy a munkahelyi jóllét érzetének egyik legfontosabb tényezője a magánélet tiszteletben tartása.

A felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadók fele szerint kisebb fennakadások ugyan előfordulnak, de összességében megoldható a feladatok átadása és átvétele a kollégák között. Ugyanakkor minden ötödik megkérdezett arról számolt be, hogy munkahelyén nincs hivatalos helyettesítési rendszer, így mindenkinek magának kell megoldania a ráhagyott vagy időközben felhalmozódó feladatok kezelését.

A munkavállalók átlagosan 13 nap szabadságot terveznek kivenni, a gyermekesek 14-15 napot. A pihenőidőt jellemzően több rövidebb szakaszra osztják fel. Tízből négy dolgozó pedig egy hétnél hosszabb időre is el szokott menni szabadságra. A munkavállalók 15 százaléka viszont egyáltalán nem tervez nyaralást ezen a nyáron, sőt 13 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy olyan formában dolgozik, ahol nincs fizetett szabadság – ismertette közleményében a Profession.hu.

2026. június 12.

(MTI)