Budapesten, a X. kerületben több tízezer ember vett részt a látványos őszközépünnepi programokon. A színes előadások, a kézműves és hagyományőrző programok, valamint az ízletes kínai ételek különleges élményt nyújtottak a helyieknek.

Radványi Gábor, a magyar főváros X. kerületének alpolgármestere kiemelte: „Tudjuk, milyen fontos a Hold a kínai kultúrában. Bár a két ország hagyományai eltérnek, a magyarok és a kínaiak nyitott szívvel fordulnak egymás felé, és kíváncsiak egymás kultúrájára.”
Hasonló ünnepi hangulat uralkodott Manchesterben is, ahol szeptember 4–én és 5-én közösségi rendezvényeket tartottak. A látogatók művészeti bemutatókat láthattak, kalligráfiát és lakkozott legyezőkészítést próbálhattak ki, valamint megkóstolhatták a frissen sütött holdsüteményeket.
Brazíliában, São Paulóban a „Találkozás a Holdnál” című karnevál az idén harmadik alkalommal töltötte meg a város központját zenével, tánccal és finom ételekkel. A közönség kínai festészetet, kalligráfiát, papírvágást és hagyományos orvoslást is kipróbálhatott.
Szingapúrban a Chinatown, a Marina Bay Gardens és a Jurong Lake Park színes lampionokkal és esti fényinstallációkkal ünnepelte a őszközépünnepet, különleges hangulatot varázsolva az éjszakába.
Dél-Afrikában, a Pretoriai Egyetemen a „Nemzetközi Diáknap” keretében rendezték meg az „Ismerd meg az őszközépünnepet” című programot, ahol a hallgatók egyebek mellett kipróbálhatták a teázást és holdsüteményeket fogyaszthattak.
(Wang Yuzhe – China Media Group)
2025. október 7.
(x)

