Wang Yi kínai államtanácsos, külügyminiszter március 31-én az Anhui tartománybeli Tunxiban elnökölt Afganisztán szomszédos országainak 3. külügyminiszteri találkozóján, valamint az Afganisztán szomszédos országai és az afgán átmeneti kormány közötti ülésen. Ezt követően a kínai külügyminiszter a sajtóértekezletén részletesen tájékoztatott a találkozón elért eredményekről.
Arra a kérdésre, hogy a kínai fél elismeri-e az afgán tálib átmeneti kormányt, Wang Yi azt felelte, hogy az afgán átmeneti kormány diplomáciai elismerése a nemzetközi társadalom közös érdeklődésére számot tartó kérdés. Mint Afganisztán tradicionális szomszédja, a kínai fél mindig úgy vélte, hogy Afganisztán nem egy legyőzött ország, nem kell a nemzetközi társadalmon kívül állnia. Afganisztánban több évig voltak háborús zavargások, emiatt sokkal elmaradottabb más országoktól – ezt az állapotot kell mihamarabb megszüntetni. Az afgán népnek joga van a boldog és biztonságos élethez, és ahhoz, hogy békében megférjen más nemzetekkel együtt – nyilatkozta Wang Yi.
Az államtanácsos hozzátette, hogy az afgán kormány a megalakulása óta sokat tett a hazai helyzet stabilitása érdekében és eredményeket is elért ennek köszönhetően. Afganisztán szomszédos országainak 3. külügyminiszteri találkozóján az afgán fél tájékoztatott az önálló fejlődésről szóló határozatáról, ugyanakkor annak a reményének is hangot adott, hogy reményei szerint megkapja a nemzetközi társadalom támogatását. Ez a diplomáciai cserekapcsolatok terén pozitív magatartást tükröz.
Wang Yi beszélt arról is, hogy a nemzetközi társadalom – köztük a szomszédos országok – azt reméli, hogy az afgán átmeneti kormány még komolyabb eredményeket ér el a gazdasági fellendülésben, a nők és a gyerekek biztonságának megteremtésében és oktatásában, valamint a terrorizmus elleni közdelemben.

A kínai államtanácsos elmondta, természetes, hogy a fenti kérdések megoldásához folyamatos erőfeszítésekre van szükségük. De bízik abban, hogy az afgán átmeneti kormány pozitívan reagál a nemzetközi társadalom közös érdeklődésére számot tartó kérdésekre, a különböző felek elismerik majd az afgán átmeneti kormányt. Ez mind annak törekvéseitől függ – tette hozzá Wang Yi.
2022. április 1.
(China Media Group)
(x)

