Magyarországon a foglalkoztatási ráta jelentősen növekedett az elmúlt tíz évben a járványhelyzet ellenére is – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden a magyar tulajdonú WHC csoport budapesti sajtójákoztatóján, ahol bejelentették, hogy a cégcsoport többségi tulajdont vásárolt a Heads Adriatic cégcsoportban, az Adria régió egyik meghatározó HR-vállalatában.
A miniszter felidézte, hogy Magyarországon 2010-ben 3,7 millióan, tavaly már 4,7 millióan dolgoztak, a járvány idején pedig – 2019. utolsó negyedéve és 2021. II-III. negyedéve között – a magyar foglalkoztatási arány nőtt a legjobban Európában.
A tárcavezető kiemelte: a cél a teljes foglalkoztatottság elérése, most a foglalkoztatási ráta 73 százalék, ha ez a mutató eléri a 80 százalékot, az már teljes foglalkoztatottságot jelent.
2022. március 22.
(MTI)

