fbpx
Gazdaság

V4 miniszteri találkozó – Gulyás Gergely: a V4-es együttműködésre hosszú távon lehet építeni

A V4 országok együttműködésére hosszú távon lehet építeni, ez fontos együttműködés az Európai Unión (EU) belül, ami független párthatároktól, és az országok közös érdekeiből indul ki – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az uniós fejlesztésekért felelős V4-miniszterek tanácskozását követő nemzetközi sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.    

Hozzátette: a csoport országai elkötelezett hívei az EU-nak, mindannyian úgy gondolják, hogy az intézményesített európai együttműködésnek nincsen alternatívája. Ahogy azt is fontosnak tartják, hogy az unió alapszerződésében rögzített egyik kiemelt cél a kohézió, vagyis az eltérő fejlettségű térségek közötti különbség csökkentése. Közlése szerint az Európai Bizottsággal (EB) „intenzív szakaszban” vannak a tárgyalások, ezért fontos az egyeztetés, a jó gyakorlatok megosztása, ezt szolgálta a pénteki tárgyalás is.    

Gulyás Gergely közölte: a V4-ek a partnerségi megállapodás aláírásában jól állnak, az új uniós költségvetési időszak operatív programjai terveinek „jó részét” benyújtották, a technikai-szakmai egyeztetések korrekten haladnak az EB-vel. „Ha ezekbe a politika nem szól bele, jó esélyünk van arra, hogy egy-két hónapon belül a hétéves költségvetési időszakról szóló partnerségi megállapodás létrejöjjön” – mondta.

2022. február 19.

(MTI)