fbpx
Nagyvilág

Malawiból gyermekbénulásos megbetegedést jelentettek, évek óta ez az első eset Afrikában

Gyermekbénulásos megbetegedést jelentettek Malawiból, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) afrikai irodája felhívta a figyelmet arra, hogy több mint öt éve ez az első igazolt megbetegedés a kontinensen – adta hírül pénteken a Le Monde című francia lap.    

A tájékoztatás szerint a megbetegedést az ország fővárosából, Lilongwéból jelentették csütörtökön. A hároméves kislányon novemberben jelentkeztek a betegség első tünetei.    

A WHO közleményben tudatta, hogy vírus e törzsét vélhetően Pakisztánból hurcolták be – ahol a betegség még mindig jelen van -, így a mostani eset nem befolyásolja a kontinens vírusmentes besorolását.    

Matshidiso Moeti, a szervezet afrikai regionális igazgatója azt mondta, igyekeznek elejét venni a vírus terjedésének, egyebek között felgyorsították a Malawiban zajló oltási kampányt, valamint fokozott óvatosságra intették a Malawival szomszédos országokat.    

A „vad” (természetes úton terjedő) poliovírus különböző változatai visszafordíthatatlan bénulást, sőt halált is okoznak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint kettőt a három vírustörzs közül sikerült gyökeresen kiirtani világszerte.     

A poliovírus nem vad, oltóanyagból kiszabadult formái viszont tovább terjednek Afrika és Ázsia több régiójában.    

A betegséget a poliovírus okozza, és az esetek egy százalékában tartós bénulást, sok esetben pedig végtagtorzulást okoz. A bénulás akár életveszélyes és halálos is lehet, és visszafordíthatatlan, így az egyetlen hatásos védekezés ellene a megelőzés, amelyet az 1950-es években kifejlesztett vakcinák tesznek lehetővé.

2022. február 19.

(MTI)