A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja mintegy 3 százalékkal csökkent június végére az egy évvel korábbihoz mérve, ezzel szemben a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordításokat – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön az MTI-vel.

Részletezték, hogy a második negyedév végén 55 521 forint volt a normál használatú egyedi személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja, ez 2,7 százalékkal alacsonyabb a múlt év azonos időszakával összevetve. A budapestieknek 1,4 százalékkal, a Budapesten kívülieknek 2,8 százalékkal kell kevesebbet fizetniük, mint tavaly ilyenkor, ugyanakkor az elmúlt negyedévhez képest gyakorlatilag stagnáltak, 0,1 százalékkal nőttek a díjak.
Eközben a biztosítók az egy évvel korábbinál 10,8 százalékkal nagyobb összeget fordítottak károkra. Az MNB – az adók és a kárráfordítás hatásait kiszűrő – korrigált indexe a járműjavítási, karbantartási árak 8 százalékos emelkedése miatt nőtt. A következő időszakban viszont a forint erősödése kedvezően hathat a kárráfordításra a külföldi alkatrészek beszerzésén keresztül – fűzték hozzá.
Kitértek arra, hogy a jelentősebb létszámú flottás járműveknél a nagyobb buszok díjai 10 százalékkal estek, 1-2 százalékos csökkenés figyelhető meg a vontatóknál, teherautóknál is, miközben 1 százalékos volt a növekedés a nehéz pótkocsiknál.
Az MNB 2021-től negyedévente teszi közzé a kgfb-díjak és károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosítói adatszolgáltatáson alapuló Központi Kgfb Tételes Adatbázis (KKTA) segítségével.
2026. szeptember 3.
(MTI)

