fbpx
Gazdaság

Meghaladta a 2400 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére idén a második negyedévben

A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2430 forint volt a második negyedévben, ami 8,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért 2240 forintos szintet – közölte a Trenkwalder és az RSM Hungary az MTI-vel.

A munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder csaknem 7 ezer munkavállaló béradatait dolgozta fel.

Földrajzi bontás alapján jelezték, már minden régióban stabilan 2000 forint felett alakul a fizikai átlagórabér szintje. Ez az érték országszerte jellemzően 2100 és 2400 forint között mozog, a Közép-Dunántúlon már a 2600 forintot közelíti.

Hozzátették, hogy az órabérek átlagos nagysága Közép-Magyarországon és a fővárosban pedig már elérte a 3200 forintos szintet is.

A közlemény idézte Hamrák Viktort, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatóját, aki elmondta, a korábbi várakozásokkal szemben a kékgalléros keresetek növekedésének éves üteme továbbra is 8,5 százalékos szinten mozog. Mivel egyidejűleg az infláció a vártnál is mélyebbre, 2 százalék alá csökkent, a munkavállalók jelenleg átlagosan évi 6-7 százalékos reálbér-növekedésnek örülhetnek.

A szakember egyúttal megjegyezte, a bérek emelkedését azonban egyelőre nem támasztja alá a gazdaság megfelelő mértékű bővülése, ezért ez a növekedési ütem nehezen lesz tartható a következő időszakban. A versenyszféra dolgozóinak többségét foglalkoztató kkv-szektor számára ez a bérdinamika hatékonyságjavulás nélkül ugyanúgy nehezen fenntartható, mint az exportra termelő vállalatoknál, amelyek a forintban felmerülő plusz bérköltségeiket nehezen képesek exportbevételeik csökkenő árfolyamértékéből kigazdálkodni.

Az RSM Hungary ezzel egy időben több mint 60 magyarországi vállalat mintegy 800 középvezetőjének béradatait vizsgálta meg. A 800 ezer és 1,2 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottaknál a béremelkedés mértéke 2026 második negyedévében átlagosan 8,4 százalék volt éves összevetésben.

A vizsgált cégkörön belül elsősorban cégméret alapján látszanak eltérések az éves bérnövekedés mértékét tekintve. Nagyvállalati körben az emelkedés üteme meghaladta a 10,4 százalékot is, miközben a kisebb cégek átlagosan 6,2 százalékos bérfejlesztést hajtottak végre az elmúlt 12 hónapban.

Pentz Edina, az RSM Hungary bérszámfejtési üzletágának vezetője a közleményben ismertette, hogy a nagyvállalatok egy részénél a második negyedév az az időszak, amikor bizonyos, a bérekbe épülő bónuszelemeket is kifizetnek, részben ez tükröződik az aktuális adatokban is.

2026. július 22.

(MTI)