fbpx
Egyéb Hírek

Hszi Csin-ping fontos utasításokat adott a teljes körű joguralom Kínában történő érvényesítéséről

Hszi Csin-ping kínai államelnök nemrégiben fontos utasításokat adott a kínai teljes körű joguralom munkájával kapcsolatban.

Az államelnök hangsúlyozta, hogy a 18. pártkongresszus óta a KKP Központi Bizottsága a teljes körű joguralmat beemelte a „négy átfogó” stratégiai tervbe, és azt hatékonyan előmozdította. Ennek eredményeként a teljes körű joguralom általános kerete alapvetően kialakult, a kínai modellű szocialista jogrendszer folyamatosan tökéletesedik, és a jogrend útja folyamatosan bővül és erősödik.

Hszi Csin-ping kiemelte, hogy az új korszakban teljes körűen érvényesíteni kell az újkori kínai szocialista jogi gondolkodást, meg kell őrizni a párt vezető szerepét, a nép főhatalmát és a joguralom egységét. Fontos a jog, a reform, a fejlődés és a stabilitás összehangolása, valamint a társadalmi igazságosság védelme és előmozdítása – közölte Hszi.

Hszi Csin-ping a tudományos törvényalkotás, a szigorú végrehajtás, az igazságos igazságszolgáltatás és az állampolgárok jogkövetésének előmozdítását emelte ki, hogy a teljes körű joguralom minden területen érvényesüljön. Hangsúlyozta, hogy a különböző szintű pártbizottságoknak kell vállalniuk a fő felelősséget, a jogi munkáért felelős szerveknek komolyan kell ellátniuk feladataikat, és minden minisztériumnak, ágazatnak szigorúan a jog szerint kell eljárnia. Ezek révén új helyzet teremthető a „jogállami Kína” építésében – közölte Hszi.

A Központi Teljes Körű Joguralmi Munkák Konferenciáját november 17–18-án rendezték Pekingben, ahol Hszi Csin-ping fontos utasításait is továbbították.

(Wang Yuzhe – China Media Group)

2025. november 18.

(x)