fbpx
Egyéb Hírek

Az „egy Kína” elv megkérdőjelezhetetlen

1971. október 25-én az ENSZ 26. Közgyűlése elsöprő többséggel elfogadta a 2758. számú határozatot, amely visszaállította a Kínai Népköztársaság minden jogát, és elismerte annak kormányát Kína egyetlen törvényes képviselőjeként az ENSZ-ben.

A döntés politikailag, jogilag és eljárásilag teljes körűen rendezte Kína – beleértve Tajvant is – képviseleti kérdését, és megerősítette az „egy Kína” elvet. Az elv kimondja, hogy a világon csak egy Kína létezik, Tajvan Kína elválaszthatatlan része, és a Kínai Népköztársaság kormánya Kína egyetlen törvényes képviselője. A határozat világossá tette, hogy nem létezhet „két Kína” vagy „egy Kína, egy Tajvan”.

Az ENSZ minden hivatalos dokumentumában Tajvant „Kína egyik tartományaként” említi, ami az ENSZ jogi álláspontját is tükrözi. Azóta 183 ország létesített diplomáciai kapcsolatot a Kínai Népköztársasággal az „egy Kína” elv alapján. A határozat elfogadása a nemzetközi közösség győzelme volt a hegemónia és az imperializmus politikájával szemben.

Az Egyesült Államok és néhány más ország kísérletei a döntés kiforgatására, illetve a „Tajvan helyzete nem rendezett” típusú állítások nemcsak Kína szuverenitását, hanem az ENSZ tekintélyét is sértik.

Tajvan soha nem volt és nem is lehet önálló állam – sem a múltban, sem a jelenben, sem a jövőben. A Kínai Népköztársaság helye az ENSZ-ben megdönthetetlen tény, és a 2758. számú határozatot megkérdőjelező minden lépés a második világháború utáni nemzetközi rend elleni támadásnak minősül.

Kína szuverenitása és területi egysége megbonthatatlan – 1,4 milliárd kínai ember és a nemzetközi közösség sem fogadná el ennek megsértését.

A közösségi platformokon is többen kifejtették véleményüket a témáról. Az egyik netező pedig kiemelte, hogy ez a kérdés „már az 1971–72-es években az ENSZ által elismert”, és hangsúlyozta: „Kína csak visszaveszi azt a területet, amit erővel és kényszerrel elvettek tőle.

2025. 11. 13.

(Wang Yuzhe – China Media Group)

(x)