fbpx
Egyéb Hírek

Tiszteletadás Kínában – 112 veterán kapott emlékérmet a háborús győzelem 80. évfordulóján

Szeptember 3-án Kína a japán agresszió elleni háború és a második, antifasiszta világháború győzelmének 80. évfordulóját ünnepelte. Az állam nevében 112 még élőháborús veterán kapta meg a „Kínai Népi Japánellenes Háború Győzelmének 80. évfordulója” emlékérmet.

A tiszteletadás helyszínén.

A legidősebb kitüntetett 100 éves, a leghosszabb párttagság pedig 84 évre nyúlik vissza. Ők azok, akik a háború lángjaiban harcoltak, majd a béke korszakában építették az országot.

A veteránok számára a nehéz, aranyfényű emlékérem nemcsak a múlt érdemeinek elismerése, hanem annak jele is, hogy a nemzet soha nem felejti áldozataikat.

Zhao Wei 100 éves háborús veterán elmondta: „Idén lettem 100 éves, éppen augusztus 15-én töltöttem be. Az állam most adott nekem egy újabb születésnapi ajándékot.”

Több idős katona meghatottan nyilatkozott, hogy számukra az érem egyszerre a bajtársak emléke és a haza erősödésének szimbóluma.

Azoknak, akik egészségi állapotuk miatt nem tudtak jelen lenni, a szervezők otthonukban adták át az elismerést. 

(Wang Yuzhe – China Media Group)

2025. szeptember 2.

(x)