A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának Politikai Bizottsága április 25-én huszadik alkalommal tanulmányozta a mesterséges intelligencia további fejlesztésének és ellenőrzésének lehetséges módszereit. Zheng Nanning, a Xi’an Jiaotong Egyetem professzora szakértői magyarázatot adott és javaslatokat terjesztett elő, a Politikai Bizottság tagjai pedig kifejtették véleményüket. Hszi Csin-ping pártfőtitkár hangsúlyozta, hogy a mesterséges intelligencia Kínában való fejlődése során az önállósághoz, az önálló fejlesztéshez, illetve az alkalmazásorientáltsághoz kell ragaszkodni.

Hszi a magyarázat és a vita meghallgatása után mondott beszédében rámutatott, hogy a KKP Központi Bizottsága nagy jelentőséget tulajdonít az AI fejlesztésének, és az elmúlt években korszerűsítette a tervezést a kínai AI-ipar átfogó erejének előmozdítására érdekében. Mint mondta, ugyanakkor még mindig vannak hiányosságok és gyengeségek az alapelméletekben és a kulcsfontosságú technológiákban, s ezért átfogóan elő kell mozdítani a mesterséges intelligencia tudományos és technológiai innovációját, ipari fejlesztését és felhatalmazási alkalmazását, miközben határozottan kézben kell tartani a mesterséges intelligencia fejlesztésének és irányításának kezdeményezését.
Hszi szerint az AI olyan nemzetközi köztermék lehet, amely az emberiség javát szolgálja, ezért széles körű nemzetközi együttműködést kell folytatni a területen, segíteni kell a Globális Dél országait technológiai képességeik megerősítésében, és Kínának hozzá kell járulni az AI-iparban lévő globális szakadék áthidalásához.
(China Media Group)
2025. április 26.
(x)