A tajvani kérdés megoldása a kínaiak belügye, amelybe nem avatkozhatnak bele külső erők – közölte Guo Jiakun kínai külügyi szóvivő április 2-án, szokásos sajtótájékoztatóján.

Április 1-jétől kezdve a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg keleti hadszíntéri parancsnoksága hadgyakorlatot kezdett Tajvan-sziget környékén, ami miatt egyes országok támadták Kínát.
Ezzel kapcsolatban Guo Jiakun azt mondta, hogy ha a különböző országok vagy szervezetek valóban a Tajvani-szoros békéjét és stabilitását kívánják, akkor követniük kell a nemzetközi közösség „egy Kína” elvét, be kell tartaniuk Kína számára tett politikai ígéreteiket, tiszteletben kell tartaniuk Kína szuverenitását és területi integritását, és el kell utasítaniuk a „tajvani függetlenség” minden formáját.
Amíg a „tajvani függetlenségi” provokációk folytatódnak, addig az ellenük való fellépés egy pillanatra sem szűnik meg, hangsúlyozta Guo.
Guo megerősítette, hogy a tajvani kérdés Kína belügye, és kulcsfontosságú érdekeinek középpontjában áll. Hozzátette, hogy Kína nem engedi meg senkinek és semmilyen erőnek, hogy bármilyen módon elszakítsa Tajvant Kínától és minden szükséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy határozottan megvédje az ország szuverenitását és területi integritását.
2025. 04. 02.
(Wang Yuzhe – China Media Group)
(x)