Finnország kedden lekapcsolta a hálózatról az utolsó nagy szénerőművét – közölte a Helen helyi áramszolgáltató.

A Helen szerint „ezzel beharangozták a szén korszakának végét” a skandináv államban. A cég hangsúlyozta azt is, hogy a vállalat, illetve a főváros, Helsinki szén-dioxid-kibocsájtása a szénerőmű bezárásának köszönhetően jelentősen, mintegy 30 százalékkal csökkeni fog.
Finnország törvényben eredetileg 2029. május 1-jét határozta meg a szénkivezetés végdátumának.
A Helen szénerőműve Helsinki központjában található, és eddig a finn fővárost látta el árammal. „A szénkivezetés egy konkrét lépés a Helen tisztább, önálló és megfizethetőbb energiatermelése felé” – közölte Olli Sirkka vállalatvezető.
A cég közlése szerint a Helen károsanyag-kibocsájtása az idén felével lehet kevesebb a tavalyi szinthez képest. Országosan a csökkenés 2 százalékos lehet.
2022-ben a Helen távhőtermelésének 64 százaléka szénerőművekből származott. Mostanra a vállalat már csak „szükséghelyzet” esetére tart fenn széntartalékot. Más vállalatok ugyanakkor még kis mennyiségben használnak szenet energiatermelésre.
2025. április 2.
(MTI)