Öt elhanyagolt, Ukrajnából kimentett oroszlán talált új otthonra Nagy-Britanniában egy állatmenhelyen.

Az Oroszlán Menhelyet kedden nyitotta meg hivatalosan a kenti Smardenben működő Nagymacska Menhelyen a jótékonysági szervezet „nagykövete” Paul Hollywood angol sztárséf és televíziós személyiség. A menhely létesítéséhez 500 ezer fontot (238,8 millió forint) gyűjtöttek össze adományokból, hogy végleges otthont biztosítsanak Rorinak, Amaninak, Lirának, Vandának és Yunának.
A Sky News hírtelevízió hírportálja szerint az öt vadállatot az ukrajnai frontvonalak közelében találták meg sorsukra hagyva, illetve elhanyagolva.
A Nagymacska Menhely egyik szóvivője elmondta, hogy az oroszlánokat különböző helyekről menekítették ki, négyen közülük még sosem tették fűre a mancsukat. Volt, amelyiket betonfalak között tartottak fogva, törvénytelen szaporításra használtak, illetve háziállatként tartottak – mondta. Az új otthonukat úgy alakították ki, hogy ideális körülményeik legyenek a pihenésre és a regenerálódásra.
A Yuna nevű hároméves nőstény például egy 3×4 méteres helyiségben élt a puszta padlón. Amikor kimenekítették, nem tudott lábra állni a háború alatti aknatámadások okozta sokkhatások miatt.
Rori korábban egy magán állatseregletben élt, és feltehetően illegális szaporításra használták. A hároméves hím szintén nem tudott lábra állni, szintén tüzérségi csapások okozta sokktól.
Vandát, a másfél éves nőstényt egy lakásból mentették ki, ahol háziállatként tartották, éheztették, és soha nem látott napvilágot.
Amanit és Lirát – a mintegy hároméves nőstényeket – együtt mentették ki, őket is illegális szaporításra és fotózásokhoz használták egykori tulajdonosaik.
2025. március 25.
(MTI/PA Media/dpa)