fbpx
Nagyvilág

Nem használja többet a Twittert a svéd közrádió sem

A Sveriges Radio (SR) svéd közrádió is bejelentette kedden, hogy nem használja többet a Twittert az oldalt működtető vállalatnál az év folyamán beállt változásokra hivatkozva.

A svéd rádió már egy ideje csökkentette jelenlétét a Twitteren, most pedig úgy döntött, hogy teljes mértékben leállítja tevékenységét a platformon – tudatta a skandináv ország leghallgatottabb rádiója. „Meg kellett határoznunk a rádió internetes jelenlétének prioritásait, és a Twitter egyszerűen megváltozott az év folyamán, és kevésbé lett fontos a számunkra” – közölték.
    

Múlt héten az amerikai NPR közrádió, illetve hétfőn a kanadai közmédia (CBC) is bejelentette, hogy szünetelteti tevékenységét a Twitteren, miután a platform kormányzati finanszírozású médiumnak illetve állami médiumnak minősítette.     
    

Az SR elsődleges Twitter-fiókja szintén megkapta az állami média címkét a Twittertől, de a teljes egészében közfinanszírozásból működő svéd közrádió kifejezetten emiatt nem tiltakozott.
    

Elon Musk tavaly októberben lett a Twitter többségi tulajdonosa, és azonnal belefogott a vállalat átszervezésébe. Egyebek mellett lazított a megjelenő tartalmak ellenőrzésén, aminek köszönhetően több, korábban a platformról kitiltott felhasználó visszatérhetett. Április 20-tól pedig előfizetéssé vált az a szolgáltatás, hogy kék pipa jelzi a hitelesített fiókokat. A hónap elején a The New York Times című amerikai napilaptól már meg is vonták a hitelesítésre szolgáló kék pecsétet a Twitteren, és a lap jelezte, nem hajlandó fizetni azért, hogy a fiókjai visszakapják a jelzést.

2023. április 18.

(MTI/AFP)