fbpx
Egyéb kategória

Együttműködésekkel védhetik meg a száraz területek biológiai sokféleségét

Elindította a Kínai Tudományos Akadémia Hszincsiangi Ökológiai és Földrajzi Kutatóintézete külföldi tudományos, illetve nemzetközi szervezetekkel együttműködve a Száraz területek biológiai sokfélesége védelmének egysége című programot az ENSZ COP15 második fordulójának nemrégiben befejeződött ülésszakaszán.

Zhang Yuanming, a COP15 második fordulójának ülésszakaszán részt vevő egyik kínai képviselő, egyben a Hszincsiangi Ökológiai és Földrajzi Kutatóintézet vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy a száraz- és félszáraz területek Földünk szárazföldi felszínének egyharmadát teszik ki, különleges éghajlatuk és földrajzi adottságaik miatt a biodiverzitásuk teljesen egyedülálló, magas hőmérsékletet, szárazságot és sós környezetet is elviselnek az ilyen helyeken élő állatok és növények.

Zhang kifejtette, hogy mivel a száraz területek ökoszisztémája sérülékeny, könnyen megzavarja azt az éghajlatváltozás és a különféle emberi tevékenységek, ami az ökoszisztéma degradációjához és instabilitásához vezet, így jobban ki van téve a biológiai sokféleség rosszabbodásának, mint a nedves területek ökoszisztémája.

Zhang Yuanming ezen felül még arra is rámutatott, hogy a világ legnagyobb kiterjedésű száraz területei főleg a fejlődő országokban vannak, hiányok vannak a biológiai sokféleség védelmére szánt befektetésekből, és ott a száraz területi biológiai sokféleség védelme komolyabb nehézséggel és kihívással találja szemben magát. A nemzetközi közösségnek, a tudományos köröknek és a kormányhivataloknak több figyelmet kell minderre fordítaniuk – hangsúlyozta a kutató.

Zhang Yuanming többek között azt nyilatkozta, hogy a „Száraz területek biológiai sokfélesége védelmének egysége” című program alapján a különböző országok kormányainak, tudósainak, illetve a száraz területeken működő helyi kormányzatoknak folytonos együttműködéseket kell folytatniuk a biológiai sokféleség védelme és a fenntarthatóság érdekében. A jövőben a Hszincsiangi Ökológiai és Földrajzi Kutatóintézet az Övezet és Út kezdeményezés keretében valódi együttműködések révén mutatja majd be a kínai tapasztalatokat, hogy kialakulhasson a száraz területek sorsközössége – jelezte Zhang.

2022. december 19.

(China Media Group)

(x)