Helyi idő szerint december 7-én, a kanadai Montrealban hivatalosan is megnyílt az ENSZ Biológiai Sokféleség Egyezménye részes felei 15. konferenciájának második szakasza. Kína reméli, hogy az ülésen résztvevők sokat tárgyalnak, hogy az ülésszakaszon elfogadják a 2020 utáni globális biológiai sokféleség keretét, amely új útitervet nyújt a biológiai sokféleség védelmének.

Huang Runqiu, a COP 15. Konferenciájának elnöke, egyben kínai ökológia és természet-védelmi miniszter az ünnepélyes megnyitón tartott beszédében elmondta, hogy Kína a legmagasabb szintű politikai akarattal és vezetéssel törekedett arra, hogy a kínai Kunming városban tartott COP15 első szakasza sikeres legyen, amellyel politikai alapot teremtett a mostani második ülésszakasz megrendezéséhez. Kína reméli, hogy minden résztvevő együttműködő lesz ezen az ülésen, a nehéz kérdéseket megoldják, és a lehető legnagyobb konszenzust érik el, hogy a 2020 utáni globális biológiai sokféleség keretmegállapodását elfogadják.
A 2020 utáni globális biológiai sokféleség keretmegállapodásának célja az, hogy új politikai iránymutatást adjon a biológiai sokféleség globális rendezéséhez 2030-ig, és azt követően is. Kína aktív erőfeszítéseinek hála már kialakult a keretszerződés alapvető tartalma.
2022. december 8.
(China Media Group)
(x)

