Amióta a Bank of China két évtizede megérkezett Magyarországra, azóta törekszik arra, hogy segítse a helyi és kínai cégeket, különösen a kis- és középvállalkozások növekedését. Megannyi találkozót szerveztünk a kkv-k és a közép- és kelet-európai országok, illetve Kína között. 2017-ben például Budapesten, amelyen közel 400 közép- és kelet-európai, valamint kínai cég vett részt. Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Li Keqiang kínai miniszterelnök is megjelentek az eseményen, és mindketten beszédet is mondtak.

Bankunk az ország fejlesztése érdekében szoros kapcsolatot ápol a magyar kormánnyal és a helyi cégekkel. Segítettünk a magyar kormánynak több milliárd RMB értékű kínai kötvény kibocsátásában, amellyel az ország az infrastruktúrájának és kormányzásának javításához szerzett pénzügyi alapokat. Különböző magyar cégeknek adtunk kölcsönöket, hogy felgyorsíthassák növekedésüket.
A világ második legnagyobb gazdaságaként Kínai kulcsfontosságú szerepet játszik a globális zöld fejlődés elősegítésében. A 2019-es 2. Övezet és Út Fórum során Kína és más résztvevők megegyeztek abban, hogy támogatják a zöld pénzügyek fejlődését, köztük a zöld kötvények kibocsátását és a zöld technológia fejlesztését.
2021-ben Hszi Csin-ping kínai államelnök a közép- és kelet-európai országok vezetőivel együtt azt javasolták, hogy 2021 legyen a Kína–KKE-országok zöld fejlődésért és környezetvédelemért folytatott együttműködésének éve, és használják ki ezt a lehetőséget arra, hogy elmélyítsék az együttműködéseiket a zöld gazdaság, a megújuló energia és egyéb területeken. A „zöld” gondolat a Kína és a KKE-országok közötti együttműködések kulcsává vált.
A zöld projektek finanszírozása mellett bankunk a zöld és a fenntartható részvénypiac kiaknázására is törekszik. 2021-ben, az Államadósság Kezelő Központ kizárólagosan megbízott vezető jegyzőjeként és könyvelőjeként aktívan együttműködtünk pekingi központunkkal, hogy segítsük a magyar kormányt az első zöldrészvény-kibocsátásában, ami Kína számára az első zöldrészvény-kibocsátás volt egy szuverén ország számára.

Az idei év elején 300 millió amerikai dollár értékben bocsátottunk ki zöld kötvényeket, amelyeket várhatóan zöld és fenntartható projektek finanszírozására fordítanak, például fotovoltaikus erőművekre, szennyvízkezelésre. Emellett mi voltunk az egyetlen kínai közös könyvvezető (bookrunner), aki az első, fenntarthatósághoz kötött kötvényt kibocsátotta a közép- és kelet-európai régió kereskedelmi ingatlaniparának egyik vezető vállalata számára.
2022. november 22.
(China Media Group)
(x)

