fbpx
Sport

Nemzetek Ligája – Morata a 88. percben lőtte elődöntőbe a spanyolokat Bragában

A spanyol válogatott jutott utolsóként a labdarúgó Nemzetek Ligája négyes döntőjébe, miután kedden 1-0-ra nyert a portugál együttes vendégként a csoportkör hatodik, utolsó fordulójában.

Az A divízió 2. csoportjának továbbjutásról döntő rangadóján a házigazdáknak az egy pont is döntős részvételt ért volna. Luis Enrique, a spanyolok szövetségi kapitánya alaposan átformálta csapatát a legutóbbi fellépéshez képest: a szombaton otthon, Svájccal szemben 2-1-re alulmaradó kezdőből csupán négyen álltak fel a kezdésre Bragában, ahol az első félidő változatos, de csupán közepes iramú és színvonalú játékot hozott.

Helyzetek még úgy is csak a hazaiak előtt adódtak, hogy szervezett védekezésüket véletlenül sem bontották meg, miközben a vendégeknek meg kellett elégedniük a labdatartással és néhány formás akcióval, amit viszont nem tudtak elvinni a befejezésig.
    

A szünet után nem sokat változott a játék képe, a 60. percben támadó szellemű, friss cserejátékosokkal azonban már megjött a tűz a spanyolok játékába, ami helyzetekkel is párosult. A gólra azonban így is a 88. percig várniuk kellett: Nico Williams alapvonalról középre visszafejelt labdáját a lesipuskásként helyezkedő, üresen hagyott Álvaro Morata közelről lőtte a kapuba. A védekezésre koncentráló portugálok így nem tudták kihúzni döntetlennel, és ezzel elbukták a továbbjutást.
    

A júniusban esedékes négyes döntőbe az elmúlt napokban Horvátország, a magyarok csoportjában első Olaszország, valamint Hollandia már biztosította a helyét, a torna házigazdája utóbbi lesz. Az első kiírás 2019-es döntőjét a portugálok nyerték, míg a második sorozat végjátékában, tavaly a franciák diadalmaskodtak, így miután egyikük sem lesz érdekelt jövőre, új bajnokot avatnak.
    

A B divízió 1. csoportjában Ukrajna nem tudta legyőzni Skóciát, a gól nélküli döntetlen eredményeként utóbbi megőrizte kétpontos előnyét, és feljutott a legjobbak közé. A 4. csoportban a szerbek vendégként nyertek a norvégok ellen, akiket pontegyenlőséget követően ezzel a három ponttal tudtak megelőzni a csoportgyőzelemért vívott versenyfutásban, így előbbiek is A divízióba jutottak.
    

A Nemzetek Ligájában a B, a C és a D divízió csoportgyőztesei feljutottak, míg az A, a B és a C divízió csoportutolsói kiestek.

2022. szeptember 28.

(MTI/dpa)