fbpx
Sport

Párizs 2024 – Kevesebb autó, több tömegközlekedés

A 2024-es párizsi olimpia szervezőinek célja, hogy az eddig megszokotthoz képest kevesebb autó és busz szolgálja ki az akkreditált embereket, és a játékok résztvevői inkább a francia főváros tömegközlekedési rendszerét használják.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) illetékes testületének háromnapos látogatása után Etienne Thobois, a szervezőbizottság főigazgatója azt mondta: kevesebb járművet fognak használni, mint a tavalyi, tokiói olimpián, melyen a pandémia miatt kevesebb volt a hivatalos személy.
    

„A NOB-nak és a flottaösszevonásoknak köszönhetően 30-40 százalékkal csökkentjük a járművek számát a korábbi játékokhoz viszonyítva” – fogalmazott Thobois.
    

Részben az ukrajnai háború miatt Franciaországban jelenleg 5,8 százalékos az infláció.
    

„Természetesen nem vagyok naiv. Tudom, hogy megváltozott a világ. Nincs olyan ország, amelyet ne érintene az infláció” – mondta Pierre-Olivier Beckers-Vieujant, a NOB koordinációs bizottságának vezetője arra utalva, hogy a párizsi szervezők jelentősen spórolhatnak a sokak által a világ egyik legjobbjának tartott tömegközlekedési rendszerük használatával.
    

„Régebben a közlekedési rendszert az olimpiai család kérésére, speciálisan erre a célra kialakított rendszerben építették ki az érdekelt felekkel. Ma azonban nagyobb a rugalmasság, ez lehetővé teszi, hogy Párizs kihasználja a tömegközlekedésben rejlő lehetőségeket” – tette hozzá.
    

A következő nyári olimpiát 2024. július 26. és augusztus 11. között rendezik Párizsban.

2022. szeptember 2.

(MTI/Reuters)