fbpx
Nagyvilág

Vb-2022 – Katarban 1300 busszal szimulálták a várható csúcsforgalmat

A katari labdarúgó-világbajnokság szervezői csütörtökön 1300 busszal szimulálták a várható csúcsforgalmat, hogy felkészüljenek a logisztikai kihívásokra.

Ahmed al-Obaidly, az autóbusz- és taxiszolgáltatást nyújtó Mowasalat képviseletében kiemelte: ez volt a legnagyobb ilyen jellegű tesztüzem, ami nagy sporteseményhez köthető.
    

A szervezők a körülbelül 75 kilométeren belül található nyolc katari stadion közötti közlekedés feltételeit vizsgálták meg a legforgalmasabb napra gondolva, amikor 300 ezer drukker utazását kell megoldani. Ennek érdekében a nyári kánikulában több mint ezer busz rótta az utakat, szinte üresen, és járt folyamatosan a stadionok, a tömegközlekedési csomópontok, valamint a tervezett alkalmi megállók között. A napközbeni próbát esti gyakorlat követte, amikor a mérkőzés utáni helyzetre készültek.
    

Al-Obaidly elmondta: cégük háromezer buszt vásárolt, így több mint négyezret üzemeltetnek majd a november 20-tól december 18-ig tartó vb alatt. Hozzátette: erre a hónapra megduplázzák a sofőrök létszámát, amely így – főként ázsiai és afrikai alkalmazottakkal – eléri majd a 14 ezer főt.
    

A vb után a buszokat a katari közösségi közlekedés szolgálatára bocsátják, amely így a világ első országaként teljesen elektromos tömegközlekedést mondhat majd magáénak.

2022. augusztus 19.

(MTI/AFP)