fbpx
Bűnügy Helyi hírek

Tagadta bűnösségét a rákospalotai gyújtogatással vádolt férfi

Tagadta bűnösségét a két halálos áldozatot követelő rákospalotai gyújtogatással vádolt férfi a Fővárosi Törvényszéken pénteken megkezdődött büntetőperben – tudatta a törvényszék sajtóosztálya közleményben az MTI-vel.    

A vád szerint a férfi 2020 júliusától egy építési vállalkozónál dolgozott, aki szállást biztosított neki rákospalotai házának melléképületében, ahol egy másik férfi is lakott feleségével és kiskorú unokájával.    

A vádlott italozó életmódja miatt többször konfliktusba keveredett a munkaadójával, utolsó vitájuk 2022. november 22-én dulakodásig fajult. Ekkor a vállalkozó felmondott a férfinak, és felszólította, hogy másnap reggel hagyja el az ingatlant.     

Hajnalban a vádlott felgyújtotta a vállalkozó gépkocsiját, majd távozott, nem törődve azzal, hogy a tűz a garázsból átterjedhet a felette lévő lakóhelyiségekre. A tűz következtében megszólaló autóriasztó hangjára a melléképületben élő család férfi tagja felébredt, és még sikerült kimentenie unokáját a tetőre, ám a férfi és felesége – a tűz és a nagy füst miatt – már nem tudta elhagyni a lakrészt. Mindketten meghaltak.     

A vádlott cselekménye következtében a kiskorú sértettnél fennállt az életveszélyes vagy akár halált okozó sérülés bekövetkezésének lehetőség. A tűzzel a vádlott 60 millió forint kárt is okozott.    

Az ügyészség a férfit különös kegyetlenséggel, több személy sérelmére, különös visszaesőként, tizennegyedik életévét be nem töltött személy, továbbá védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberöléssel, valamint különösen nagy kárt okozó rongálással vádolja.    

A törvényszék pénteken előkészítő ülést tartott, ahol a vádlott nem ismerte be bűnösségét, majd az ügy tárgyalással folytatódott, amelyen kihallgatták a vádlottat. Május 12-én tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódik a rákospalotai gyújtogatás büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken.

2022. április 22.

(MTI)