fbpx
Aktuális hírek

Választás 2022 – Varga: huszonnyolc településen hatmilliárd forintból újulnak meg bölcsődék

Huszonnyolc településen hatmilliárd forintból újulnak meg bölcsődék, ötszáz új férőhely jön létre – jelentette be a pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.    

Varga Mihály a bejegyzés alatt megosztotta a kormany.hu-n megjelent közlemény linkjét.    

Az itt elérhető szövegben az áll, hogy a kormány politikájának középpontjában 2010 óta a családok állnak.     

A családi adókedvezmények és támogatások mellett a folyamatosan bővülő bölcsődei férőhelyek is nagy segítséget nyújtanak a gyermeket nevelő szülőknek – tették hozzá.     

A kormány az elmúlt 12 évben 60 százalékkal növelte a bölcsődei férőhelyek számát: míg 2010-ben 326 településen mindösszesen 32 ezer bölcsődei férőhely segítette a kisgyermekes édesanyákat, 919 településen több mint 55 ezer bölcsődei ellátást biztosító férőhely áll rendelkezésre – hívták fel a figyelmet.    

A Pénzügyminisztérium bölcsődefejlesztési programjáról azt közölték, hogy a pályázat az ország teljes területén kiemelt figyelmet fordított azokra a településekre, ahol hiányos bölcsődei ellátással vagy férőhelyhiánnyal küzd az önkormányzat.     

Az idei fordulóban a támogatási összegek is emelkedtek: bölcsődekorszerűsítés vagy meglévő bölcsőde bővítése esetén 240 millió forintra, míg új bölcsőde kialakítása esetén legfeljebb 672 millió forintra pályázhattak az önkormányzatok.    

A mostani döntési ütemben a február 23-ig benyújtott pályázatok támogatása vált lehetővé. A támogatásnak köszönhetően 475 új férőhellyel 41 bölcsődei és mini bölcsődei csoport jön létre.     

A mostani döntéssel együtt – 2018-as indulása óta – több mint 15 milliárd forintot biztosított a kormány a bölcsődefejlesztési programra – írták.

2022. március 30.

(MTI)